Studia Litteraria Tomus XXVII. [antikvár]

Dobos István: ANEKDOTIKUS NOVELLA A MAGYAR SZÁZADFORDULÓN* A századvégi anekdotikus elbeszélés történeti megértésének változó feltételeit egy mélyreható, irodalomszociológiai és hermeneutikai szempontokat együttesen érvényesítő analitikus recepcióvizsgálat keretében jellemezhetnénk érvényesen. Tanulmányunk szűkre vont határa nem tette lehetővé eimek a vonzó, alapvető fontosságú, lényegi összefüggéseket is új megvilágításba helyezhető feladatnak az elvégzését. Lehetőségeinkhez mérten azt a részleges célt tűztük magunk elé, hogy a korforduló művészi gyakorlatábcui megjelenő irodalomfelfogást a kritikai ítéletekben formát öltő értékelő elvek felől is szemügyre vegyük. Irodalomtörténetünk jellegzetesen átmeneti korszakát vizsgáljuk, olyan időszakot, amelynek rendszeres, műfajtipológiai és prózapoétikai szempontok szerinti feldolgozását még nem végezte el szaktudományunk. A múlt század nyolcvanas éveinek elejétől tekintettük át - a történeti poétika nézőpontját is érvényesítve - a század első évtizedéig a magyar elbeszélésirodalmat, tehát a Nyugat első nemzedékének korai kisprózáját már nem vontuk vizsgálódásunk körébe. A poétikai jellemzésben arra törekedtünk, hogy az anekdotikus novella különféle típusait a kritikai fogadtatás tükrében is megmutassuk. A magyar anekdotikus próza meghaladottnak vélt irodalmi tradícióját A Hét munkatársai önkéntelenül is a konzervatív irodalom értékszemléletével hozták összefüggésbe, s a századelőn az önelégült középnemesi nemzettudat és mentalitás kifejezésformáját látták benne. ^ Az esztétikát Meo'/ógiává átjátszó előíróan normatív kritikusnak azt vetették a szemére, hogy a magyar irodalom elnemzetietlenedésétől tartva kíméletlenül támadja a modern novellistákat, s erőnek erejével „együgyű" anekdotiz-musra akarja korlátozni a magyar novellaírást. Az újromantikus népies elbeszélő patriarchális idillje érintetlenül hagyta a polgári viszonyok közé született ir( dalmffi;o\- lelkületét. A regionalista irodalom anekdotizmu-sát túlhaladotyiak, kgrszerűtlennek, életszemléletét pedig gyermetegen naivnak ítélték. Felfogásuk értelmében a modern novellista leküzdhetet-lenül szubjektív, elpárologtatja valóságélményeit, s elbeszélésének a cselekményét sem a külső életben pergeti le, inkább jelképekbe vetített lelki történetet ad. Nem a tapasztalatit, hanem az úgynevezett metafizikai 1 „A Hét", 1900, p. 754. 2 „A Hét". 1894, p. 476.