Számvetés [antikvár]

"KÜLSŐ SZOLNOKNAK" HU FIA SZURMAY ERNŐ KÖSZÖNTÉSE "Hirdessék egyebek más városit ősi hazánknak, . ( ) Én kül-Szolnoknak sükeres térségeit áldom, hol remegő szemeimbe az első napragyogás ötlött. Itt hempelyeg enyves iszapján a Tiszavíz; itt ömlik ölébe Zagyvánk. Egybevegyült vizeinn a szőke folyónak a szép híd: a szandai dombig két sor fűzfa között izmos töltések; utánok szőllők a varsányi határig." (Verseghy Ferenc: Külső Szolnok) Negyven éve is elmúlt, hogy először találkoztam Szurmay Ernővel. 1955-ben történt. Akkor érettségiztem Mezőtúron. A XVI. századi alapítású egykori református főgimnáziumot már rég államosították, de még őrizte hagyományait, s kiváló tanári kara volt. Ezt a négyszáz esztendőt és ezt a nagy tudású tantestületet becsülhették meg azzal, hogy a megyeszékhelyről, Szolnokról kaptunk tekintélyes elnököt. Szurmay Ernőnek hívták. Nevét érettségi bizonyítványom, gesztusait emlékezetem őrzi. Titokzatos tapintattal elnökölt. A nyúlánk, jól öltözött fiatal férfit valami rejtély lengte körül. Nem tanügyi hivatalnoknak, hanem úriembernek látszott: udvarias volt és segítőkész, ritkán és halkan kérdezett, inkább örömmel helyeselt. Ha cigarettát vett elő, kiment a folyosóra vagy a tanárival egybenyitott iroda messzi sarkában ült le a kisasztal mellé, és oly elegánsan gyújtott rá, mint egy spanyol diplomata. Valamikor a 60-a$ évek végén futottunk össze ismét, immár Szolnokon, ahol valaminő barokk irodalmi előadást kellett tartanom, a szavalóművész Jancsó Adrienn közreműködésével. Megismertük egymást, nem tablóképi emlékek nyomán, hanem mert figyeltünk a másik munkáira. Szurmay Ernő modora, habitusa, szerénysége, csendje most is "a spanyol diplomatát" idézte. Pedig már jól benne jártunk az úgynevezett konszolidációban, és nála több társadalmi megbízatást aligha viselt Szolnok megyei értelmiségi. Amikor később tanári, szerkesztői, könyv-