Számvetés [antikvár]

1. Sorskérdéseink keresztútjain (Milyen volt a múlt és milyen lesz a jövő?) A kisebbségi magyar (bárhol él is a Kárpát-medencében) vállát a keresztfának feszítve él, mert szülőföldje 1918 után utódállam lett, ahol a politikai hatalom immár több mint nyolc évtizede idegennek tekinti, a világ számára pedig érdektelen a sorsa. A keresztfát az első világháború győztes nagyhatalmai ácsolták a trianoni békediktátummal (1920. június 4.) egy bünös háború következményeként, melyhez a magyarságnak, s berme a kisebbségi magyarságnak semmi köze nem volt. A kisebbségek helyzetét súlyosbította az a hatalmi arrogancia és elnemzetlenítő szándék, amely az utódállamokban az 1918-1938 közötti időszakot éppúgy jellemezte, mint az 1945 utáni tragikus éveket. Azzal a lényeges különbséggel, hogy míg a trianoni békediktátumot megelőzően, 1919 szeptemberében az utódállamokat nemzetközi szerződéssel kötelezték a kisebbségi jogok betartására, a második világháborút lezáró párizsi békeszerződés (1947) megfogalmazói érzéketlenek maradtak a nemzeti kisebbségek jogai iránt. A győztes nagyhatalmak (az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is beleértve) tehertételként kezelték a nemzeti kisebbségeket, és értetlen magatartásukkal elősegítették a (lényegében) trianoni határok között újraszerveződő államokban a nemzetállami eszmék korlátlan érvényesítését. A nemzeti kisebbségekkel szemben alkalmazott megtorló intézkedések, melyek az etnikai tisztogatások fogalmát is kimerítették, évtizedekre elvetették a viszály magvát az együtt élő népek között. Ugyanakkor a nemzetállami „felsőbbrendtíség" tudata az 1948-at követő évek kényszerű intézkedéseit is áthatotta, s ettől a kisszerű és korlátozó politikai gyakorlattól a pártállam a későbbi években sem tudott megszabadulni. Az állami vezetők elfogultságára és a nemzetiségi jogok kezelésérejellemző, hogy az 1989-es rendszerváltást követő esztendőkben még azokat a jogokat is megcsorbították, amelyeket *** f. ***