Századunk osztrák lírája [antikvár]

ERNST FISCHER AZ OSZTRÁK KÖLTÉSZET 1890-TŐL 1960-IG Antológiánk annak a sajátos, provinciális határokat átlépő költészetnek összképét, lényeges vonásait mutatja be, amelyet a német ajkú Ausztria 1890 óta létrehozott. E bevezetés szerzője, mint osztrák, köszönetet mond a szerkesztőknek és fordítóknak ezért a teljesítményért, amely minden deklarációnál alkalmasabb arra, hogy a népeket közelhozza egymáshoz. Hiszen a költészet mélyebb valóságból merít, mint akár a leglelkiismeretesebb tudósítások. A bemutatott költemények legnagyobbrészt a modern lírához tartoznak, vagyis a Whitmannel és Baudelaire-rel, Rimbaud-val és Mallarméval kezdődő új költészet termékei. De ez a modernség Ausztriában halkabb, óvatosabb, dallamosabb, mint másutt, mélyebben ágyazódik a hagyományba. Belső mértékhez illeszkedik. Lázadásra ritkán szólít fel, rezignációra gyakran. A komorságban is bájra, és a súlyok alatt könnyebb létezési módra törekszik. Ez a költészet a modernség világnyelvét osztrák hanghordozással beszéli. Az osztrák irodalom, és ezen belül a líra fejlődése csakugyan híven követi Ausztria különleges történelmét. A XII. és XIII. században, a Babenbergek idejében, akiknek udvara Európa egyik kultúrközpontja volt, gazdagon felvirágzott az epika és a lovagi költészet, de ezt a kort a Habsburgok uralma és évszázadokig tartó szellemi sorvadás követte. Az új fellendülésnek, amely a reneszánsz korában a magyar Hunyadi Mátyás és a Habsburg I. Miksa idejében következett be, az ellenreformáció és a harmincéves háború vetett véget. A jezsuita iskola és színház a művészetet fűzővé, hátgerincpótlékká változtatta át, jól meg- J