Szentek, Írók, Irányok [antikvár]

Szalézi Szent Ferenc Amikor 1608-ban megjelent Szalézi Szent Ferenc Bevezetés a jámbor életbe, vagyis a Filotea, a szent életírói szerint „akadt az egyház egyik legszigorúbb rendjében egy szerzetes, aki vállalkozott rá, hogy ezt a kitűnő munkát gyanús színbe keveri. Sőt még valami rosszabbat is tett: Fölment a szószékre s miután szónokolt a mű ellen, úgy, amint szükségesnek tartotta ahhoz, hogy kellő borzalmat keltsen iránta, kihúzta egy példányát a kámzsája ujjából és gyertyát hozatva nyilvánosan elégette". Mai ember számára bizonyára meghökkentő a derék kapucinus atya fölháborodása egy könyv fölött, melynek szerzőjét az egyház szentté avatta, s melynek minden sorát szentesítette a gyakorlat. Három és fél századdal azután, hogy a Filotea napvilágot látott, s miután elvei a katolikus vallásosság közhelyeivé váltak, nehezen tudjuk megérteni egykori hallatlan újdonságát, jelentőségét, fölszabadító hatását. Új utat tárt föl, s a modern áhítat is ezt az utat járja; új korszakot nyitott, és megjelenése - mint Henri Bremond mondja - „nevezetes dátum a keresztény élet és gondolat történetében". Azt a keresztény humanizmust, amely addig a „tudósok" meglehetősen szűk körére szorítkozott, belévítte a hívek életébe, és az egész keresztény reneszánszot az egyszerű lelkek közkincsévé tette. Ellenzői éppen azon akadtak fönn, ami legnagyobb újdonság volt: józan humanizmusán. „Azt a bizonyos szerzetest az botránkoztatta meg, hogy a könyv megengedni látszik a bált, a szellemes-kedést és társalgásban az ártatlan tréfálkozást" - jegyzi meg az egyik életíró, Marsollier. Sokan voltak ekkor, aló. század második, 17. első felében, a véres vallás- és polgárháborúk idejében, akiket lenyűgözött az a démonisztíkus és eszkatológikus szemléletmód, amelyet elsősorban a hitújítás hívott elő és alkalmazott az Ószövetségi Szentírásból és a Jelenések könyvéből a hadak-dúlta, csa-pások-látogatta, vallásilag is, politikailag is meghasonlott kor állapotaira. Ez a szemlélet hajlamos volt rá, hogy megfeledkezzék