Bővebb ismertető
Czernyolcszáznyolcvankilencben a »Russzkije Vedomosz-tyi« (Orosz Közlöny) című moszkvai újság egy addig ismeretlen szerző, A. Szerafimovics A jégtáblán című elbeszélését közölte. A következő két évben A tundrán (Hósivatag), Tutajokon és a Váltóőr című novellái jelentek meg ugyanebben a lapban. Ezekben a novellákban a szokatlanul zord természetről és a bátor, erős férfiakról beszél a fiatal szerző. De bárhová is tekintett, akár az északi tengerpart lakóira, akár a faúszta tókra, akár az elhagyott pusztai állomásra, mindig ugyanazt látta: a dolgozók reménytelen szegénységét, a kereskedők, kulákok és államhivatalnokok elnyomó önkényét. Szerafimovics érdeklődve szemlélte ezt a világot és látta: Szórókat, a vadászt, aki a Fehér-tengerbe veszett, Ivánt, a váltóőrt, akit a don-vidéki pusztai állomáson elgázolt a vonat, — mindannyiukat egyazon igazságtalan rendszer hálója fonta be. Ebben a világban nincs helye a leleményes;, erős tutajosnak, Kuz mának: bármennyit vívódik is, hiába, a kocsmázást mégsem tudja elkerülni. Lambejnak hasztalan könyörög beteg, öreg felesége, ő mégis megöli. Lambejnak a bankban tízezer rubelja, a városban meg nagy kőháza volt. S hogy fogadhassa az állami hivatalnokokat, másik, fiatal asszony kellett neki.
Nyilvánvaló volt, hogy az orosz irodalomban új, átlagon felüli demokrata író jelent meg. Mélyen átlátta az élet titkait és egyszerűen, az emberek iránti együttérzéssel beszélt arról, hogyan pusztítja az élet az embereket, leleplezte ennek a világnak gaz urait és a benne uralkodó rendszer kegyetlenségét.
A fiatal Szerafimovics művei azonnal felkeltették a haladó orosz írók figyelmét. Gleb Uszpenszkij azt tanácsolta a »Russz-kaja Miszl« (Orosz Gondolat) című folyóirat szerkesztőjének,