Szerelmes levelek [antikvár]

A ​világ technikai haladása nem jelenti a régi eszközök feltétlen kihalását. Párbajhoz a múlt század végi urak még mindig ódivatú párbajpisztolyt használtak, holott már évtizedek óta korszerűbb revolverek voltak használatban. A menyasszonyi ruha tovább viszi a középkori várúrnői öltözék padlósöprő hagyományát. A főpincérek és karmesterek ma is frakkot hordanak. Az ünnepélyes, nagy jelentőségű eseményeknél az emberek kedvelik a régi formákat. A szerelmes levél se fog kihalni, amíg lesznek nők és férfiak – legfeljebb annyi lehet a változás, hogy a jövő század gyűjteményeibe a „leszbi” és „meleg” levelek is bekerülnek – a politikai korrektség jegyében. Mobil telefonon vagy interneten kétségkívül könnyebb szerelmet vallani, de kevésbé hatásos. A szó és az elektronikus jel eltörpül, az írás megmarad, pláne, ha kézzel írják, legalább a nevet. Évek múlva is elő lehet venni, és szipogva vagy szitkozódva a másik orra elé tartani. „Akkor még szerettél… Dokumentum jeszty…” És amíg lesznek magyarul beszélő-érző Bálintok és Valentinák, addig érdekelni fogja őket, mit írt Petőfi Júliának, Ady Lédának, Attila Flórának, Radnóti Fanninak. „A szellem és szerelem” az ember fajának két szülője, írta József Attila, a legnagyobb filozófus költőink között. Amivel februárius havának tizennegyedik napján – továbbá az éve többi napjain – alkalmatosan kedveskedhetnek egymásnak az egymást szeretők, a szellem és a szerelem közös gyümölcse – válogatás félezer év hazai szerelmes leveleiből. S hogy Bálint-nap van-e február 14-én, avagy Valentin? Arany János Hamlet-fordításában Ophélia így énekel: Holnap szent Bálint napja lesz Mindjárt reggel, korán; És ablakodnál párodul, Ott leszek én leány. Kelt a legény, felöltözött, Ajtót nyitott neki: Bement a lány, de mint leány Többé nem jőve ki. Higgyük el, hogy Arany János angolul is, magyarul is egyaránt jól tudott! Minél inkább ég fejünk felett a ház és egész ostromlott várunk, Európa, annál együgyűbb és megrendítőbb szeretettel szorítjuk magunkhoz éjszakai barátunkat, a szép könyvet. Gyűjtjük, simogatjuk, megszagoljuk, és néha olvassuk is. Tulajdonképpen nem is nagyon szép könyvekre gondolok. A nagyon szép könyv megfélemlíti, zavarba hozza az embert, akár a nagyon szép nő… Azok a legrokonszenvesebb könyvek, amelyek… úgy szépek, mint egy kedves töltőtoll vagy macska vagy pipa. Nem műtárgyak, hanem használati cikkek vagy háziállatok. … Háziasak és mégis szépek. Külső szépségük kifejezi azt a szerető gondot, amelyet kiadójuk munka közben érzett és azt a szerető gyöngédséget, amellyel a könyvek barátja kezébe veszi ezeket. Szóval az olyasfajta könyveket szeretem, mint amilyeneket az Officina ad ki. Szerb Antal (1942)