Szilágyi István [antikvár]

Könyvem címével arra kívántam utalni, hogy Szilágyi István prózáját sajátos szempontból, az abban megjelenő hatalomkép szempontjából elemzem. Az erdélyi magyar irodalom^ egy jelentékeny vonulatának a hatvanas-hetvenes évek fordulójától középponti témájává vált az egyén és a hatalom általában vett viszonyának az ábrázolása. A téma természetesen nem független az uralkodó politikai viszonyoktól és a kisebbségi helyzettói, de nem is redukálható pusztán a kisebbségi létnek a cenzúra megkövetelte virágnyelven való kifejezésére. A második világháború utáni erdélyi magyar irodalom hatalomképének vizsgálata során az irodalomtudományi és eszmetörténeti kutatások jelenlegi szakaszában óhatatlanul beleütközünk olyan, irodalmon kívüli problémákba, amelyek különösen óvatossá kell tegyenek az összefüggések megállapításában és a következtetések levonásában. A következólcben e tényezólcet, vagyis az erdélyi magyar irodalom intézményrendszerének történetét, a diktatúra évtizedeinek cenzurális és öncenzurális viszonyait, az írók és a politikai hatalom viszonyát csak annyiban érintem, amennyiben hozzájárulhatnak a szövegek értelmezéséhez. Ezeknek a viszonyoknak a feltárása korántsem jelentéktelen kutatási feladat ugyan, azonban inkább a történettudomány és a politológia dolga. Ugyanakkor a korszak kultúrtörténetének és kul-