Szó-szövő [antikvár]

KEZDD EL A MESÉT! Varga Rudolfot (hü, de hivatalos hangzik így!) inkább mondom úgy, ahogy igazán nyelvemre álh Varga Rudit régóta van szerencsém ismerni. Egy híján negyven esztendeje. S éppen ezért a „van szerencsém"-et sem csak úgy, afféle archaikus szóhasználatként írom ide. Őszintén, tiszta szívből így gondolom. Számomra tényleg szerencse ismerni őt ennyi ideje. Nevének hallatán - bárhol, bármikor - azon nyomban két, nem is akármilyen világnagyság neve ötlik eszembe, Thomas Manné és József Attiláé. Pontosabban egy, e nagyhírű kettőshöz kapcsolódó vers zárógondolata (József Attila írta e verset Thomas Mann köszöntésére). „Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt /fehérek közt egy európait." Számomra Varga Rudi is: „fehérek közt egy európai". Egy kiveszőben lévő faj néhány megmaradt képviselőjének egyike, Villon és Don Quijote egy személyben. Most, amikor a huszonegyedik század „civilizált embere" különböző elektronikus kütyük rabjaként mászik vissza a fákra, amelyekről évezredekkel ezelőtt lemászott, amikor egyre fogy, méghozzá vészesen fogy az írástudók, a lángot őrzők, a rendíthetetlenek száma. Ő ezen maradék kevesek egyike. Varga Rudiban azt szeretem és tisztelem, mi több csodálom, hogy nem vegyül ezzel a világgal, amely magát „emberinek" próbálja álcázni, valójában édes-gonosz vonzódásával fertőz és mélybe taszít. Ő tudatosan vállalja a szembenállást, a magányt, amit vállalt Nietzsche, Pascal és Hölderlin is. Nem vonzó életmodell ez, mi több a magány szó szerint összetöri az embert, sőt bukásra ítéli, ám a szellem emberéhez mégis méltóbb magatartásmód, mint elveszíteni szuverenitását. Ez az íróknál, költőknél - Varga Rudi mindkettő -különösen sorsdöntő. Az az író, költő, aki elkötelezi magát, feladja, eladja önmagát hírért, rangért, talmi fényességért, aki tagja lesz pártnak, szektának, vakhíve zavaros politikai eszméknek, eldobja kardját vagy tollát. Az író, a költő csupán egy módon politizálhat, úgy, hogy - befolyásolhatatlanul - elmondja az igazat és a valót az életről, s a hazugsággal, az érzések és az öntudat lustaságával szemben igényérzetre neveli az embereket. A kiválasztottak, a tehetségesek kötelessége ez. Ahogy Krúdy vallotta, Rudi is hisz e feladat, e kötelesség fontosságában. Jelet kell hagyni, hogy volt egy másik Magyarország, melynek azonban -számtalan megjelent vers- és prózakötetében - nem dicső emlékművet kívánt állítani. Nem, nem! Ő arról állít jelet, hogy szereti ezt a tájhazát, s éppen ezért kötelessége zsémbelni ezzel a nemzettel, s főleg azokkal, akik vezetik.