Szóakció I. [antikvár]

Irodalmunk történetének első s mindeddig egyetlen szintézise, Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története 1918-tól 1945-ig című összefoglalása (1968) természetszerűen nem tette fölöslegessé, ellenkezőleg, már puszta létrejöttével is siettette, termékenyen ösztönözte a további kutatást, az irodalmi orgánumok, irodalomtörténeti folyamatok és életművek beható vizsgálatát stílus-, eszme-, mozgalom, műfaj- és esztétikatörténeti szempontból egyaránt. Kötetünk ezekhez az időközben örvendetesen kiterebélyesedett kutatásokhoz szeretne némi adalékot szolgáltatni. Mégpedig csupán egyetlen szempontból: a tágan értelmezett, az irodalmi mozgalmak és elvi/esztétikai programok kérdéskörét is érintő eszmetörténet szempontjából. E látószögön belül aztán a kötetté szervezett írások a jugoszláviai magyar irodalom életének — « nem alkotástörténetének, megvalósulásainak — négy évtizedén pásztáznak át, a húszas évek elejétől az ötvenes évek végéig. Ami azt is jelenti, hogy szándékosan elmossák az 1945-tel jelölt történelmi/társadalmi korszakhatárt, épp annak az eszmetörténeti tanulságnak a tudatában, hogy felszabadulás utáni irodalmi életünk eszmei és programatikus-esztétikai kérdéskörei tagadó vagy affirmáló, illetve tagadva-vállaló módon, de mindenképpen kötődtek, szervesen kapcsolódtak a felszabadulás előttiekhez. Miközben e folyamatosság kézzelfogható meg- nyilvánulása az újrainduló Híd volt, a kevésbé szembeötlő, az irodalmi élet „mélyvizeiben" érvényesülő folyamatosságot pedig e mozgalmi folyóiratunknak és a Kalangyának a hagyomány-ellentéte képviselte. A társadalmi és történelmi, nem utolsósorban pedig alkotástörténeti szempontból is sorsdöntőén fontos 1945-ös korszak- határt tehát kötetünk csupán olyan feltételes értelemben „mossa" el, hogy a maguk folyamatosságában láttatja irodalmi életünk négy évtizedének egyes — ritmikusan ismétlődő, újból és újból fel-felbukkanó — eszmei és irodalompolitikái kérdésköreit.