Szociográfiák [antikvár]

I. Április bolondjaÁprilis bolondjaVeszendőbe mennek a napjaim. Téblábolok a hideg tavaszban, nem tudok mozdulni sem előre, sem hátra. Csak bóklászom a régi utakon, elárvult ösvényeken, temetőben, tóparton, legelőn, erdőszéleken, mint a visszajáró lélek. Nyugtalanul ácsorgok, tétlenül, indulás és érkezés között, itt az udvaron vagy az utcán, s köszönök az erre jövőknek, akik szavamra felkapják a fejüket, s tudom, sokáig azon töprengenek, ki is volt az, aki rájuk köszönt. S bizony, magam is sokáig gondolkodom azon, hogy tulajdonképpen kire is köszöntem az imént jó napot. Aztán befordulok az utcáról, magam után be-kattintva a vaskaput, s leülök a padra. Itt nem ér a jeges északi szél, amely az éjszaka megperzselte a fákat s a földbe dugott palántákat.Nézem a lányomat, aki alig múlt kétéves, s most, hogy birtokba vette a számára eddig ismeretlen teret, s benne szabadságot biztosítva magának - birtokolja és bitorolja a középső udvart jószágostul, mindenestül. A nyitott kamrából hordja kifelé a tavalyi csöves kukorica utolsó maradványait, s a sárga csöveket kínálgatja kutyának, arra settenkedő macskának és a kazal mögül előtotyogó piros csőrü, hollófekete kacsáknak. Az udvar díszeinek. Aztán a megfagyott virágú kajszibarackfa alatt levő, betonból készült kacsaitató vályúba áll bele nagy bátran. Még szerencse, hogy a lábán gumicsizma van, mert különben estére tömhetném bele a lázcsillapítót, köhögés elleni orvosságot.A nyári konyha és a veranda szögletében levő színes padon ülve szemlélem önfeledt tapicskolását, ahogy áll az itatóvályú vizében, s ahogy az elnyert szabadságot öntudatosan birtokolja. Itt sem autótól, sem villamostól, sem más városi veszedelemtől nem kell tartania. Igaz, fordítom befelé a gondolatot, Kassán sem ő az ijedős, mert hisz még aligha tudja, mi is a félelem, hanem mi rettegünk érte, felnőttek. S ez a tavaszi vízben tapicskolás - különösen így gumicsizmásán - semmi veszedelmet nem rejt.Hacsak Hacsak nem talál ki valami mást ott az itatóvályú közepén. Mert ahogy látom, már nem elégszik meg azzal, hogy a vízben áll, le is hajol, s a karja könyökig merül a vízbe.-Nono! - kiáltok rá szigorúra fogott hangon. - Azt nem szabad!Fölegyenesedik, felém fordul, s látom, hogy ujj airól csöpög a víz. Kis bekecse vizesen csillog, s meglehet, a rövid szárú gumicsizmába is befolyt a víz.-Apuka! - kiáltja. - Éviké mosi kézit.6