Szövegek között V. [antikvár]

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén az oktatás, a kutatás, a szemináriumi munka, a publikációs tevékenység többirányú. Az elméleti és a történeti stúdiumok átfedik egymást, ahogyan nincs áthághatatlan szakadék (a szó nálunk használatos értelmében vett) kritika és a történeti(bb) jellegű értekezés között. A szemináriumon elhangzó referátumok olykor a kritikához közelítenek, míg a kritikák egyikében-másikában ott a befogadástörténeti tényező. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy az írások (legalábbis többségük) első formáiban vitaszövegek voltak, amelyeket részint a szemináriumi résztvevők, részint opponens(ek) bíráltak, tették a kritika tárgyává. Továbbfejlesztett formában diákköri dolgozatként és/vagy szakdolgozatként, illetőleg önálló kutatási eredményként kaptak egyelőre végső alakot. Mindez a kötetben sorakozó írásokra is érvényesnek mondható. Abból az előfeltevésből indultak ki a szerzők, hogy történeti stúdiumaikhoz (amelyek meglehetősen jelentékeny időtávot fognak át) szükséges a jelen (magyar) irodalmának ismerete. Hiszen az irodalom állandó "levés"-ben van, alakulástörténete folyamán provokál, nézetek, elméletek, előfeltevések felülvizsgálatára szólít fel. Ekképpen átrendezi, újraszervezi a múltat, a múltról szóló valódi vagy vélt tudásunkat (is). Az értekező akképpen része az irodalmi folyamatnak, hogy reagál és hozzátesz, tanul és véleményt nyilvánít, szinte kényszeresen "újra"-olvas. Akkor is, ha mai jelenségek múltban gyökerezését tárja föl, akkor is, ha kortárs művek "dekonstruáló" gesztusain töpreng el. Mindenképpen részévé lesz az irodalmi folyamatnak, kiszolgáló, kiszolgáltatott és öntörvényű egyszemélyben.