Szövegek között XI. [antikvár]

FRIED ISTVÁN KOMPARATISZTIKAI KÉRDŐJELEK (EGY POSZTGRADUÁLIS KURZUS ÚTKERESÉSEI) Az összehasonlító irodalomtudomány valójában - mióta „akadémiai" diszciplínává vált - „válság"-ról „válság"-ra tartó útján tévelyeg. Kétszer is idöjelbe tettem a „válság"-ot, mivel az irodalom(tudomány) önmeghatározási, önnön kompetenciáját és metodológiáját szüntelen kérdésessé tévő ajánlatai sokkal inkább tevékenykedést, (ön)korrekciós szándékot árulnak el, mint megtorpanást, netán a nehezen kivívott „hitelesség" elvesztését. Semmiféle vonatkozásban nem hasonlítható a világrészeket megrendítő (világ)gazdasági válságokhoz, az államformák és intézmények bizalmi válságához, politikai krízisekhez; és csak távolról lehet tárgyterületén fölfedezni a „nyugati", a „fausti" kultúra alakulástörténetében tapasztalt, a krizeológiát tudományos rangra emelő nézetrendszert. Igen jellemző, hogy a XIX. században az irodalomban és általában a művészetben (Rimbaud-tól Gauguinig ívelően) jelentkező Európa-fáradtság „komparatív" tényezőként sorolódott be a kultúraköziségbe, a régebbi terminológiával élve a tárgy- és motívumtörténetbe. Ami azonban mégis időszerűvé teszi, hogy az összehasonlító irodalomtudomány intézményes (például egyetemi) formáiról, a tudományszak érvényességi területének változásairól részint egy kurzuson belül essék szó (különös tekintettel arra, hogy a kurzus résztvevőinek elsősorban életkora hasonló, az egy nemzedékhez tartozás tudata és ennek következményei nyilvánvalók, nem pedig a kutatási terület, a meghatározó - inter-kulturális - érdeklődés, jóllehet valamennyi résztvevő a magyar egyetemeken „szocializálódott"), részint a kurzus hallgatóinak szűkebb értelemben vett kutatási területe felől vetődjék föl: mely vonatkozásokban használhatják az összehasonlító irodalomtudományt „bekebelezni" szándékozó, illetőleg éppen pontosabban körülírni kívánó nemzetközi kezdeményeket. A kötetben többször idézett, hivatkozott Culler-tanulmány (Culler más munkáit is sűrűn idézzük a kurzuson) ürügyet szolgáltatott arra, hogy ki-ki a maga kutatási területének kultúratudományi problémáit szembesítse az összehasonlító irodalomtudomány újabban keletkező dilemmáival, illetőleg újragondolja irodalomtudomány/történet és kultúratudomáyok újabban ismét időszerűvé lett viszony lehetőségeit. Hiszen az irodalomtudomány „hadállásai"-ba benyúló kultúratudományok lényegében megkérdőjelezték az irodalomtudomány olykor hirdetett, máskor elhárított, cáfoU „önelvűségét", és részint a referenciák, az „irodalmon kívüli" tényezők meg a(z