Takáts Gyula 75 éves (minikönyv) [antikvár]

Ismeretes, megyénk határian innen és túl, Csokonai vádló számadása, keserű sóhaja Múzsáknak szentelt, ámde tudatlan, formálatlan, szomorú sorsú tartományról. Ismeretes a Niklán elárvult, a közöny és hallgatás oroszlánvermében tusakodó Dániel fátuma csakúgy, mint József Attiláé, ki a szárszói földön utolsó mozdulatával csupán a halál zárójelébe fogó vasúti átjáró vezető-sínébe tudott megkapaszkodni. De vajon magára ismert-e a régió, melyről a Polgárjelöltek írójának még a negyvenes évek elején is ezt kellett vallania: "...az erdők erre belógnak a házak ablakán és sötétség vesz körül várost és falvat. Az utak úgy eltűnnek az ember szeme elől ezek alatt a dombok alatt, mint a búvópatakok... görcsösek a fák, és különösek az emberek, mert minden útunk csupa tekervény. Összevissza kell itt mindennek nőni és hajolni, ha élni akar." Mégis, éppen ebből a talajbók, éppen az ő költői műve, Takáts Gyula téveszthetetlenül eredeti, teremtő személyisége tudott kinőni törzsökös, egyenes méltósággal; atmoszférát, éltető színt, nedveket, a tradíciókat őrző árnyék terebélyét, s a bátorító sarjadás ígéretét egyaránt magában hordozva.