Tamási Áron hazatérése [antikvár]

Előszó helyett Nem mindenkinek adatik meg, hogy száz évig éljen. Tamási Áron a sors kegyeltjei közül való. 1997-ben ünnepeltük születésének századik évfordulóját, s azóta is itt él közöttünk, bennünk: emléke egyre élőbb. E könyv írásai mind a centenárium vonzáskörében születtek. Kihívást jelentett számomra ezenkívül az is, hogy 1990 októberében a székelyudvarhelyi gimnázium, ahol magyar nyelvet és irodalmat tanítok, felvette hajdani tanulója, a neves székely író nevét. Voltak azonban, akik úgy vélekedtek, hogy nem szerencsés a névválasztás, hisz Tamási Áron soha nem érezte jól magát udvarhelyi iskolájában, amelynek amúgy is vajmi kevés szerepe volt íróvá válásában. Tamási Áron művészetének tisztelőjeként, az iskola tanáraként szinte kötelességemnek éreztem, hogy megtudjam, feltárjam az igazságot. Kutatni kezdtem - és szerencsém volt. Egyre több adathoz jutottam, amelyek azt bizonyítják, hogy Tamási Áron igenis nagyon jól érezte magát udvarhelyi iskolájában, amelynek nem kis szerepe volt a leendő író szellemi érlelődésében. Méltán áll neve tehát a 400 éves múltra visszatekintő Szent Miklós- hegyi skóla homlokzatán. Habár eddig négy monográfia jelent meg Tamási Áronról, lexikonok, irodalomtörténetek mutatják be életét, munkásságát, úgy érzem, mikrofilológiai vizsgálódásom folyamán sikerült egypár tévedést kiigazítanom, a Tamási- kutatás fehér foltjaiból eltüntetnem. Aprómunkám eredménye talán hozzájárul a teljesebb Tamási-kép helyes arányainak megállapításához. Úgy érzem, Tamási Áron végleges hazatérését a centenáriumi ünnepségsorozat jelentette, amikor Farkaslakán és Székely-udvarhelyen ünnepelt az író népe.