Tanulmányok a két világháború közötti hazai szocialista és antifasiszta irodalom kérdéseiről [antikvár]

Az évente rendezendő tudományos ülésszakoknak tradíciója alakult ki a Petőfi Irodalmi Múzeumban; emlékeztetnék az 1972-es Nyugat-konferenciára, majd 1973 őszén az irodalmi muzeológiai tanácskozásra, amelyen külföldi testvérintézményeink képviselői is részt vettek. Ezek a szakmai összejövetelek amellett tanúskodnak, hogy nem csupán törekvései szerint igyekszik a múzeum a tudományos életben is elfoglalni helyét, hanem a feléje forduló figyelem élénksége, a külső résztvevők köre arra is enged következtetni, hogy szerény kezdeményezéseinket bele tudjuk illeszteni egy szélesebb mezőny feladatkörébe, vagyis hogy hivatása lehet a múzeumnak a tudomány művelésében is, hogy a kutatómunka szervesen illeszkedik profiljába, s az nem csupán megtűrt vagy luxusnak tekinthető elem itt. Kétségtelenül bizonyos szemléleti változásnak kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy ez így legyen, be kellett látni (bármennyire evidenciának is tetszik ez ma sokaknak), hogy a múzeum, mint közművelődési intézmény, az idő távlatában önmaga működését ássa alá, ha csak közvetíteni kívánja a tudomány eredményeit, de az adott lehetőségekhez, a káderek készségeihez képest maga nem műveli azt a tudományágazatot, amelyre pedig épülnie kell a gyűjteményezésnek éppenúgy, mint az irodalmi estek tervszerűen alakított programjának, a kiállítások meggyőző és nevelő, didaktikus szerepének szintúgy, mint a feldolgozó és rendszerező munka során szükséges mérlegelő, tervező tevékenységnek. A múzeum profiljához képest elsősorban a tizenkilencedik és huszadik századi magyar irodalom az a nagy terrénum, amelyre kutatóink figyelme irányul.