Tanulmányok, bírálatok [antikvár]

Sorsunkat hordta, nem csupán a kardotS a sorsvivők el nem mehetnek.Hol álom-pipák ős füstje kavargott,Szívig és csontig vinni kell a harcot.Kicsi valódnál benned többet leltünkS nincs ütésed, mit meg nem érdemeltünk.Paradoxonnak tűnhet: az új hitek, új szentek" költőóriása, a minden ósdit elsöpörni vágyó Ady írta ezeket a lelkes sorokat Gyulai Pálról, az új idők új dalát" meg nem értő irodalomkritikusról.S mégis mennyire igaz hittétel!A megingathatatlan kritikus-egyéniséget állítja Ady példaként, a lelkes csatározások" fáradhatatlan harcosát, a szellemi tunyaság és kishitűség kérlelhetetlen ellenségét. Az irodalom szent papját látta benne, azt a kritikust, aki számára a "halálos béke" ugyanolyan szellem- és léleksorvasztó volt, mint a Hortobágy poétája számára a magyar Ugar". Ady és nemzedéke azt tisztelte Gyulai Pálban, ami nem hiányozhat a toll emberéből, ha azt akarja, hogy igéinek súlya legyen. Azt becsülték az utódok, amit annak idején Gyulai - mintegy saját ars poeticájaként - így fogalmazott meg: ... Ha minden jogtalan utat elkövetnek is írói függetlenségem csökkentésére: az nem fog engem visszatartóztatni attól soha, hogy véleményemet, meggyőződésemet az irodalmi dolgokban szabadon és függetlenül ki ne mondjam."