Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről [antikvár]

Előszó E kötet szerzői különböző nemzedékekhez tartoznak. A legidősebb hetvenhárom éves. Könyvek hosszú sora fűződik a nevéhez. A legfiatalabbak még harmadik évtizedük első felében járó egyetemi hallgatók. Tájékozottságuk máris tekintélyes, de még lehetetlen megjósolni, melyikükből lesz jelentős tudós. A legrégebbi tanulmány a hetvenes évek végén készült, a kötet zömét alkotó szövegek viszont már a kilencvenes évek termékei. Ez utóbbiak sem megrendelésre, vagy valamely csoportos önmegjelenítés szándékával, hanem egymástól függetlenül, a Kosztolányival való új értelmezői találkozások eltérő tapasztalatából születtek. Az értekező nyelv ennek megfelelően korántsem egységes. Egyeseknél a hermeneutika vagy a dekonstrukció ösztönzése érezhető, és olyan szerző is akad, aki a narratológia eredményeit hasznosítja, vagy az anagrammák mérlegelésére összpontosítja figyelmét, francia, illetve orosz poétikai vizsgálódások nyomán. Ha van közös nevező a kötetben, minden bizonnyal abban kereshető, hogy a munkatársak mindegyike komolyan veszi azt a Kosztolányi által is hangoztatott igazságot, hogy az irodalom a nyelv megnyilvánulása. Mit bizonyítanak e tanulmányok? Elsősorban azt, hogy a huszadik század végén a Nyugat első nemzedékének tagjai közül Kosztolányi foglalkoztatja legtöbbet az értelmezőket. Képet ad a gyűjtemény arról, miként változott e költő-próza-író némely művének hatása a legutóbbi három évtizedben. Azért célszerű óvatosan „némely művét" említenünk, mert ha észre lehet venni valamilyen irányt az értelmezések megváltozásában, akkor ez olyan végkövetkeztetés felé is mutat, amely szerint az életmű nem okvetlenül tekinthető egységnek, pontosabban az életrajzi értelemben vett szerző azonossága nem biztosítja a művek szoros összetartozását. Amennyiben elfogadjuk e föltevést, egyszerre jellemző és menthető, hogy Kosztolányi számos alkotása szóba sem kerül a kötetben. A hiányok egyrészt műfaji jellegűek, másfelől időbeliek. Az Esti Kornél nevével kapcsolatba hozható művek váltották ki a legtöbb átértelmezést. Viszonylag kevesen foglalkoznak a versekkel, és ők is többnyire másik életmű, József Attila költészete felől közelítenek tárgyukhoz. Ennél is feltűnőbb, hogy egyetlen irodalmár sem vállalkozott 1920 előtti alkotások mérlegelésére, holott nagyon is elképzelhető, hogy a költői szövegek visszafelé is olvashatók: a korai művek is átértel-mezhetők a késeiek távlatából. Ugyanakkor annak valószínűsége sem zárható ki, hogy az 1920 előtt született - inkább az esztétizmus szecessziós változatának vonzásában álló - szövegeknek ma jóval kisebb a megszólító ereje, mint az érett Kosztolányi műveinek. Az is nyilvánvaló, hogy viszonylag szűk az összehasonlítások köre. Tekintettel arra, hogy a szerzők többsége nagyon fiatal, érthető, hogy alig akadt vállalkozó, ki nemzetközi összefüggésbe helyezné az általa elemzett műveket. Az Adyval és Babitscsal való összevetés viszont egyáltalán nem hiányzik. Különösen elmélyült