Tompa Mihály [antikvár]

I. A gyermekévek. Holdvilágos, csöndes éjjel ha tekintetünk elmereng a tenger határtalan kékségén s a végtelen ég csillagseregén: szívünket az áldott nyugalomnak s valami titokzatos vágyódásnak sajátosan összeolvadó érzése tölti el. A mint hajónk csöndesen tovasiklik a sötét vizén s előttünk a sűrűn fodrozódó habokon a hold képe visszaverődik és mint valami ezüst folyam villódzik tovább, egészen addig, hol a két végtelenség összeolvad: mintha lelkünket is szárnyra kapná s ragadná magával boldog nyugalmából messze, messze valami titokzatos, sejtelmes vágy. Eféle nehezen elemezhető nyugtalanság s tárgytalan sóvárgás, valami sajátságos «dolendi voluptas» volt legállandóbb hevítője annak az életpályának, melynek rajzát e könyv nyújtani óhajtja. Ez az életpálya külső képében is mutat hasonlóságot a hold ezüstös sugárözönében fürdő tengernek azzal a képével, mely a legnagyobb nyugalmat és békét tárja elénk, de a nyugodt fa - szin alatt örvénylő áramlatok harcza dúl s egy egész ádáz világ létküzdelme folyik.