Bővebb ismertető
Előszó (Töprengések Milán Kundéra
szépséges szép üveggolyójáéról)
„Minden új, de a Duna marad" (Esterházy Péter)
„világokat igazgatok: üveggolyókkal játszom."
(József Attila)
„Szerintem Közép-Európa nem más, mint egy szépséges szép üveggolyó, mélyet Kundéra talált ki magának párizsi magányában és bánatában."
(Esterházy Péter)
Hogy „lefelé a Dunán" ki min töpreng, hiszen Duna vizén lefelé úszhat (például) Arany Jánossal szólván az a ladik, amelyről csimpolyaszó, guzlicaszó hallik, Közép-Európát képzelteti el a töprengés-fejtőkkel. Ám e kötet főcíme, amely rejtélyes módon megegyezik az előszó alcímével, jelzi hogy régiónkban, a régióról szóló irományokban, illetőleg ez irományokban bogarászó-kutakodó (ki)vizsgál(ód)ásokban: ami az egyik helyen „fő", a másikon esetleg „al", de megfordítva is lehet, egyszóval fő és al egybeesik, s közép-európai legyen a talpán, vagy lefelé a Dunán, aki itt kiismeri magát, netán a tényállást mint olyat.
Annyi bizonyos, hogy „lefelé a Dunán" töprengenek szerzők és olvasók, töprengtetnek szerzők és értelmezők, szerző-értelmezők, értelmező-szerzők, íme, megint régiónk labirintusaiba jutottunk, és messze nem bizonyos, hogy amit kezünkben tartunk, Ariadné fonalaként funkcionálna. Aztán, ahogy Hahn-Hahn grófnő pillantásának nyomába eredve Nellykét hasonlítjuk a Monarchiához, majd rámeredünk a Dunára, amelyről ismét csak annyi bizonyosságot kapunk, hogy a Duna az Duna az Duna, akkor már legfeljebb tévedéseink és tévelygéseink útjairól tudunk beszámolni; Fritz Mauthnertől kezdve Wittgensteinen és Hermann Brochon át Esterházy Péterig. Az osztrák nyelvbölcselő Mauthner a Bécsbe kerülésével együtt járó nyelviség- és nyelvi tudat élményét fogalmazza meg, mikor kijelenti: ami bennünk gondolkodik, az a nyelv; majd Wittgenstein felé mutatva az irányt ekképpen nyiloatkozik meg: Ideje volna ismét hallgatni tanulnunk.