Bővebb ismertető
JÓKAI ANNA
Egy szabad ember
Vekerdi László portréjához
Mi, a köz előtt megnyilatkozó emberek többé-kevésbé kiszámíthatóak vagyunk. Még mielőtt szólásra nyitnánk a szánkat, már nagyjából tudható, miért arról beszélünk, amiről beszélünk, s merre rejlik az a „fix pont", amihez viszonyítunk. Akik hívnak, azok is ezért hívnak: rokon-gondolatok erősítését várják, s azt a kellemes melegséget, ami a hasonlót a hasonlóhoz vonzza. Sem a közlésben, sem a befogadásban nincsenek nagy meglepetések. Bár a színvonal hullámozhat, de a felismerések kiteljesednek, s biztonságérzetünk csak szilárdul saját igazságainkat illetően. Fontos dolog, szükséges működés ez. Ilyenkor a vélemény - okkal, joggal - alárendelődik választott eszme- és hitrendszerünknek. Idővel azonban - s főként töményen - ez is lehet unalmas. Néha viszket már a lelkünk: annyi a „fentebb styl", a magvas prófécia. (Az agyoncsócsált frázisokat, a taplószerű tudományosságot, a kérkedő adathalmozást, a nyakatekert definíciókat most ne is említsük!) S akkor feláll Vekerdi László. Bizsergető elektromosság fut át a termen. Valami mindenképpen történni fog. A bóbiskolók fölébrednek, az önteltek készülődnek, hogy egy kicsit megsértődjenek; a nyitott szívűek kíváncsiak, a szónok hogyan piszkál majd már-már megrögzött gondolataik közé, hogyan késztet korrekcióra?
Vekerdi László talán az utolsó szabad ember - néha úgy vélem. Nem érdekli őt semmiféle tekintély, semmiféle tiszteletkört nem tesz - ő csak választott tárgyát tiszteli meg azáltal, hogy szigorúan azt mondja róla, amit ő maga gondol. Nem, amit előtte bármily okos mások, nem, amit a könnyű sikert ígérő politikai vagy esztétikai divat. Hanem - mindentől függetlenül - amit ö maga. Üdítő volt ez a tartás, az individuumnak ez a megkérdőjelezhetetlen méltósága az egyformára gyalult ál-közösségi világban, s üdítő ma is, amikor fennáll a gátlástalan önösség veszélye.
Vekerdi László nem ismeri a félelmet. Nem érdekli, egyedül marad-e? Nem támadják-e meg innen is, onnan is? Talán ez a semerre se kacsintó megingathatatlanság az, ami miatt nem is igen merik bántani. Mit kezdjen a rosszindulat, a demagógia, a vájkáló szadizmus egy olyan különös fickóval, akinek lelki szervezete fittyet hány a hóhéri mesterkedésre? Mit kezdjen az anyag bosszúja ezzel a valószínűtlenül sovány, törékeny férfivel, aki mégsem törik össze? Vekerdi Lászlót még nem láttam csüggedtnek. Ólmos szomorúnak sem - pedig hát őt sem kíméli a sors. De ő ellenáll. Néha egy
Jókai Anna (Budapest, Józsefváros, 1932. november 24. – Budapest, 2017. június 5.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 2015-ben a Forbes őt választotta a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában.
Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Már kisgyermekkorában érdekelte az írás, de tizenhat éves korában felhagyott vele és csak későn, 33-34 éves korában folytatta újból és vált íróvá. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1956-ban felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, levelező tagozatra és így munkáját tovább folytathatta 1961-ig, mint főkönyvelő. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett és tanított 1961-től 1970-ig a Budapest VIII. ker. Jázmin utcai általános iskolában. 1966-ban jelentkezett legelső novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regénnyel. Közben folyamatosan tanított, 1971-től 1974-ig a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. 1968 és 1977 között öt regénye és négy elbeszéléskötete jelent meg, többek között 1969-ben a Kötél nélkül című novelláskötete. Művei ettől fogva az olvasók érdeklődésének középpontjába kerültek és egyre többen olvasták írásait. 1974-től csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író. 1986-1989 között az Írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt.
Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt tanárnak”: műveiben gyakran jelennek meg pedagógusok (Tartozik és követel, A forma, Magyaróra, Szép kerek egész, Selyem Izabella), a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Műveiben megjelennek az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek.