Új Forrás 2020/5. [antikvár]

sidzukesza ja iva ni simiiru szemi no koe Szerteült csendben a sziklán is átszúr egy kabócasikoly. Macuo Basó ÁTÜLTETÉSEK, GONDOLATOK (SZEMELVÉNYEK) Basó, aki Északnak fordult külső és belső vándorlására fontosnak tartotta magával dpelni Csuang Csou könyvecskéjét, aligha gondolt nyugalmas „csendességre", amikor lefrta a sidzukesza főnevet a ja metszőszóval súlyozva. Az első sorból ez Csuang Csou nélkül is sejthető, de a harmadik sorteszi bizonyossá a szembeállítás drámaisága okán. A „nagy csend" taoista olvasata a nagy zaj garantált előképét, előzményét sugallja. A dolgok ingázó természete révén a csend a zaj felé halad, méhe annak. Minél érettebb az egyik, annál erősebb a komplementer ellenpólus is. Miféle „nyugalomról" beszélhetnénk a határon, ahol a folyamat épp tetőzik? Csaknem állítható, hogy e „csendben" az érzékeny fülnek intenzívebb a lüktetés, szinte erősebb a néma lüktetés, mint a kabóca szúró sikolya, amely végül felszámolja, megsemmisíti: keresztüldöfi sziklástól. Miveljapánul kijön öt mora (egy szó + metszőszóval), a „csend" mellé szükséges valami magyarul, ami hatását, oly módon fokozza, hogy lexikailag minél színtelenebb, hiszen a japánban nem szerepel más. Erre találtam a több változatot; roppant nehéz választani, (elterült /szertefolyt/ szétfolyt/terpeszkedő csendben) Sikolyt-főként hangtani ok miatt használtam. „Koe" hangot jelent, akár em-beritis. Szónak, hangnak mégsem interpretálnám ez esetben, mert túl lágy, nélkülözi a helyzet fokozott drámaiságát, ami nem operett. Simiru behatol, belemar, aziru igével toldja, ugyancsak bemenni, hatolni a jelentése. Azaz, lehet, hogy „reped" a szikla valamikor, ám Basó nem erről beszél. Sziszegő hangutánzássalfestettdöfésről beszél. Végül mi töri meg a szikla (iva) csöndességét? Egy kicsi bogár! Itt Basó géniusza - akár a béka és a vén tó esetében - szembe állítja a törékeny, tiszavirág éltű lényt a nála gigantikusabb, „örökebb" létezővel. Pillanat és viszonylagos öröklét birkóznak egymással. Az összecsapásban megvalósűlegyenlőségük. Egy-lényegűségükben tetőzik a szöveg titáni, mégis feloldozó drámaisága. Ennél a pontnál - látszólag - véget ér a vers. Ám a taoista képlet dinamizmusa nem szünetelhet, a befogadó Lényében leng az inga tovább.