Új Horizont 2003/3. [antikvár]

2005. 2003. szám Mi tartja a világot? Nemrég idézte egy kiemelkedő egyliázi vezető Reményik Sándomak szentencia értékű, közmondás-erejű megfogalmazását, hogy a tanítványnak nyugalma nincs, de békessége van. Az a de helyettesítlietö itt bámiely más odaállítliató, helyére illeszthető kifejezéssel: mégis, talán, azért, mindazonáltal, - stílusképző szerepet kapnak csupán, olyan értelemben, hogy legalább békéje legyen. Valaliogy így. Vagy akárhogy. Ahogy lehet Nemrég Erdély déli szegletében egy hatalmas, híres székesegyház padjában ültem, és versengésre nem hajlamos lelkemben mégis megmozdult valami attól, hogy konstatáltam: nem nagyobb tér ez a mi kolozsvári Szent Mihály templomunknál. Hog>' lehet a gótikának s ezzel egyben a történelmi Európa határának csücskén posztoló legszélső jel ez. de a térképezés, a térkinálás dolgában talán mi állunk (szomorú és jó ez a reánk mért. nekünk juttatott feladat is) jobban. Ha igaz, hogy az Ige s az imádság tartja a világot, ezen a két mestergerendán, faragott pilléren nyugszik minden. Csak a halott egyház tökéletesen csendes, az élő egyházban zajlik a földi élet is. a maga gyarló gondjaival és megvallott vagy eltitkolt tévedéseivel, csak a halott egyház nem változtat semmin, az élő egyház meghallgat, megért és megölel: megbocsát. Sőt szüntelenül igér és épít. Azt mondják halott az a közösség, meh' csak a problémákat, a veszélyeket érzékeli. A nagy templomokban ülve gondolhatja végig a mákszemnyi lélek, hogy milyen szűk tér volt a Noé bárkája, mely a reábízott kincs-egyvelegtől és reáraházott felelősségtől - ott a maga jelkép-értékű helyén - egyszerre volt külső és belső tér is. Amikor Isten úgy akarta rendbe tenni, ráncba szedni a teremtést, hogy átmenetileg megszüntette a külső teret, és belső tér is. Amikor Isten úgy akarta rendbe tenni, ráncba szedni a teremtést, hogy átmenetileg megszüntette a külső teret, a bárka. Isten legbelső tere, az egyetlen tér képviselete volt. Mert a zsongó, az egyszerre születő és meghaló, keletkező és pusztuló világ közepette az egyház, templom a fix pont, aliol a testtelen ima tarthatja, megtarthatja az egész súlyát. Komnk, aliol a tér és az idő problematikáját vesződő évezredek emberi felfogása és tapasztalata alapján annyiszor összegezik, nem mindig látja, érzi ezt a legbelső teret, mely a legkülsőbb is, magát a kozmoszt is körülveszi, mert a csillagűmél tágabb parancsolat alapján keletkezik: légy, legyen, legyetek! Létezz! A tanítvány ott talál a padban egy kiszakadt lapot, egy elsárgult cédulát, és felveszi, és máris leáll a továbbrohanás görcsében, lendületében, hogy megpróbálja elolvasni, ami rajta írva lehetett, felfogni, amit üzentek s már talán nem is számit. \ ag\ csak ezután fog számítani igazán Ez az imányi idő az ő békessége. \ ) . f IsM^r^J MJJU^