Új Horizont 2003/5. [antikvár]

"li 2005. 5. szám Magyari Beck István Városi élet ma - kultúra kontra civilizáció A kultúra és a civilizáció - amelyekre még ma sincs olyan összefoglaló kifejezésünk, mely egyszerre mindkettőt jelentené - az emberi társadalom, illetve az ember alapvető szabályozási módja. Mind a kultúra, mind pedig a civilizáció az emberiség prehistorikus találmánya. Nélkülük fajunk akár korán ki is pusztulhatott volna, tekintettel arra, hogy a genetikai programozottságban, illetve szabályozottságban az emberiség nem jeleskedik (Magyari Beck, 2000). Csakhogy amíg a kultúra a maga tiszta formájában először az ember belső, eszmei-érzelmi világát rendezi és csak ezt követően, az eddigiekre alapozva alakítja a külső kömyezetet, addig a civilizáció - ugyancsak a maga tiszta formájában -először az ember környezetét teszi rendbe, és ennek veti alá az ember belső rendjét. Nekünk, embereknek mind a kultúrára, mind pedig a civilizációra szükségünk van, bár esetenként hol a kultúra, hol pedig a civilizáció kerül túlsúlyba a másik rovására. A kultúrát inkább a középkorban, a civilizációt pedig inkább a posztfeudális rendszerekben, a kapitalizmusban és a szocializmusban véljük felismerni. Ez azt jelenti, hogy felfogásunk szerint egyfelől a középkor és másfelől a posztfeudális társadalom - bár időben egymást követték, - elsősorban mégis a történelmi folyamat egymástól eltérő értékrendű alternatíváiként veendők számításba. A középkor inkább emberközpontú volt, míg a posztfeudális rendszerek jobb híján tárgyközpontúaknak nevezhetők. A középkor - minden kegyetlensége ellenére - alapvetően az embert szolgálta és mindent az embemek rendelt alá. A posztfeudalista rendszerek viszont az embert jobbára eszköznek tekintik. A kapitalizmusban először termelőnek, majd - napjainkban - fogyasztónak. Mindkét szerepében az ember a gazdaságot szolgálja ki. A szocializmusban az ember a nagy gépezet apró csavarjaként működött. Ennek szélsőséges formája a Gulág volt, a rabszolgaság egy neme, melynek figyelembevétele nélkül a szocialista gazdaság működése meg sem érthető (annál érdekesebb, hogy a szocializmus gazdasági életéről írott munkák alig érintik a gu-lág-rabszolgaság ökonómiai tényét és jelentőségét). Madách Imre bámulatos érzékkel fedezte föl, hogy mind a kapitalizmusban (a Tragédia londoni színében), mind a szocializmusban (a Tragédia falanszter jelenetében) a társadalom fő terméke az emberáldozat: a kapitalizmusban a gyengék, a szocializmusban az erősek, a tehetségek pusztulnak el. A mai város a civilizáció tipikus településformája, melyben közismerten nagy a népsűrűség, a városi ember agresszív, a városban gyakoriak az idegrendszeri megbetegedések, elterjedt a bűnözés, a városok szennyezettek, zajosak, elviselhetetlenül sok bennük az emberek közötti interakció, az események szédítő sebességgel zajlanak, alig van lehetőség a belső, lelki életre, a városi ember érzelmi és gondolati élete felületes, gyakorta belső üres-