Új Írás 1970. október [antikvár]

Részlet a folyóiratból: TORNAI JÓZSEF István király Ülj le velünk a kőasztalhoz. Nem ülök, mert ez itt sírkő. Igyál velünk a fakupából. Nem iszom, mert ez koponya. Akkor énekelj, tedd föl a koronát, járd el a táncot. Nem táncolok, ez a föld fájna, ez a föld meghasadna. megittam a tavaszi esőt, megittam a tavat, folyókat. Mi vagyunk, akik megmaradtunk, mikor a bőrruhások ránknyilaztak, anyánkból kihasítottak, lófarkas zászlóval fojtogattak, elvittek a tengeren; mi hívtunk, mikor a vörösöket földbeverték, mikor a Fehérlovas a te nevedben végigvágtatott földbeásott fejeinken. Megettem az országutakat, nagy síkságot, kopasz hegyeket, megettem a fejfátokat. Mi sírtunk, mikor a Tömbfejű elvette a búzánkat, elvette az időnket, lábunkat: mi vagyunk, akik tovább táncolunk. Én vagyok az ezer-gyűrűs kút, a legnehezebb homok, leghosszabb sírás. Akkor énekelj, táncolj velünk az erdő sarkán. Ti vagytok az én aranykezem, az én ágyékcsontom. Táncolj velünk, kereszttel-ölő, zöld folyó-láboddal, szántás-derekaddal. Ti vagytok az én ezer lábom. Akkor tedd föl nap-koronád. Nem teszem, ti vagytok az én nap-koronám, ezer nevetésem.