Új Írás 1972. február [antikvár]

Részlet az 5. oldalról: VÉSZI ENDRE: Élve a tavaszi szünettel Még ki sem csöngött az első. máris fölveszi. Mint a vércse. Imre csontos ujjai megrándultak; visszarakja a kagylót és kilép a vizeletszagú telefonfülkéből. De túloldalt máris beleszóltak. Egy mohó, világmindenségre vágyó halló, amely fedetlen, mint a remény. Látta a nagy testű férfit, háziköntösében, látta, amint túl formás és túl kicsi füléhez szorítja a kagylót. S a fülke mellett, a pillanat foglalatában ott áll Erzsébet, az arca önállósodott a szorongó figyelemben. Mögötte, háttérként, azotthonhagyottférj és a két kisgyerek. - Itt Mikó Imre - mondta ki végül a fiatalember, tartózkodóan. Arccsontjain kifeszült a bőr, s a szemüvege bepárásodott. Kezdte utálni magát. - Mikó Imre I - üvöltött Burza a másik oldalon - de örülök neked I - ismerem én a szövegeidet. ezt mondod mindenkinek. A fülke félig nyitott ajtajában Erzsébet keskeny arca. A világosszőke hajban, amely keményre perzselődött a fodrászbura alatt, a délelőtt hegyes fényei. - Hogy van úgy általában?-kérdezte a fiatalember reménytelenül. - Úgy általában, édes fiam, dögrováson. A szívem. -A szíved. Túlélsz te mindnyájunkat a szíveddel. - Tudod, vödörszám a kávé. És a meló. - Nem. erre nem térünk ki. telefonban az ilyesmi életveszélyes. Még majd kérdezel valamit, s én még majd felelek. De úgy. hogy kiesik kezedből a kagyló. - De örülök neked! Hogy végre I Imre a maga arcát látta a fülke üvegében. Vasszürke, szálkás haj, és az arca olyan súlyos, ha ráteszik a vízre, azonnal elsüllyed. Ez az arc - nehezék. Ha még sokáig figyeli magát, az üveg szétzúzódik és ott csörömpöl az aszfalton, arca cserepeivel. -Asszony, gyerek? Sose írsz! A verseidből tájékozódom. Igaz, hogy ez a leghitelesebb. Nagy költő leszel. Mikor jössz? - Nem vagyok egyedül. -Hagyjuk a sódert, jó? Gyere minél előbb, ez a lényeg. Nyomás. - Imrében újabb adag utálat gyűlt össze'. Lesz az ál fiatal szleng. Bizalmaskodva maga elé tartja, mint egy meghívót, hogy beléphessen miközénk. Miközénk? Fiatalok, robbantók közé? Na, ne marháskodj a harmincnyolc éveddel, mit miközénk! A húszévesek között akar otthon lenni. A vérükre vágyik, a merészségükre. Minden darabját róluk írja, telerakja velük a színpadot, csak éppen ők nincsenek ott. Retteg a nyíltságuktól, és vágyik közéjük. - Két éve nem láttalak! - nyöszörgött a másik túloldalt. - Ne marháskodj, ne kéresd magad, gyere. Nyomás. - Tulajdonképpen. . - most kilép a repülőgépből, ejtőernyő nélkül. - Kérni akartam magától valamit. - Az még jobb. Amit akarsz. Mindent. -Téged itt leültetlek szépen - mondta Imre Erzsébetnek az eszpresszóban -, és fölmegyek az öreg lélekkiskereskedőhöz. Te addig vársz. Meg lesz tisztelve. Föl lesz dobva. Lesi a pillanatot. hogy födelet adjon a mi illegális szerelmünk fölé. Négy szobája van a dögnek. - Ha ennyire utálod, akkor- hogyan? - Éppen ezért. Ki kell csontozni. Az utolsó falatját is elenni. A könyörtelenséget, ha éppen erre vágyik, meg kell fizetnie. Ez az ember az öreganyját is megtagadná, csakhogy mi befogadjuk. - Kicsoda -mii' - Ahogy mondani méltóztatom. Mi. - Mi ketten?