Új Írás 1975. augusztus [antikvár]

Részlet: ILLYÉS GYULA Orfeusz a felvilágban Vígjáték Harmincon fölülieknek Került vajon mostanában nálunk komoly színpadra szabadabb szájú, sikamlósabb tárgyú komédia? Nem engedhetem előadásra, gondoltam, mikor a legépelés után újraolvastam. "Ábrázolni kell a tüneteket, ki kell mondani a lehető következtetéseket; le kell vonni a tanulságot". De mégsem ilyen fokú s hevű szókimondással. Túlmentem a határon? De soha buzgóbban egy jobb erkölcs szolgálatában. Az igazság megidézése végett. Gondoltam, a kétely elhessentéséül. S volt még egy gondom. Irodalomtörténeti - történelmi - korszakunk kiosztott rám is olyan kifejezendőket, amelyeknek minden hangját, őt hangsúlyát mérlegelni kell; fokozott felelősséggel a környezeti akusztika miatt. Amelyek már már kívánnak, bíróit, papit. Bárhonnan jönnek az igazságok, segítik egymást, rokonok; ez a tapasztalatom. S hozzá: az igazságoknak csak erejükre vall, ha ingujjban is mutatkozhatnak, meghitt asztal körül, sőt ágyban, meztelenül. És jókedvűen, kötetlenül. Népünk és szellemi életünk szívósságának nem kis megalkuvást; még tragikus - halál-közeli - helyzetben sem. A magam módján azt ismételném, amit Arany: ne orrod lógatva indulj bár kétségbeesett harcba, hanem nevetve, bele a szörny szemébe is. Az ingó mécsvilágnál mit forgatott esztendők hosszán, ő, a predesztináció nagy lesújtottja, mit honosított magyarjainak? Arisztofánészt. Még Nagyida után is. De hát érthető lesz-e vajon mindez a szándék? - érintett meg még ez a már pusztán művészi gond is. A darab tanulsága - mint szerkezete is - csak bizonyos távlatból ad formát, akár a pointillista festmények, a mozaik-ábrázolások. Lesz ehhez rendezői szem magukban a nézőkben is? Legyen szabad itt is a jó akarat türelmére számítanom. Megköszönve ezúttal is a Pécsi Nemzeti Színház együttesének biztatását és megszorítva Czímer József baráti jobbját. ILLYÉS GYULA