Új Írás 1988. február [antikvár]

Részlet: SZENTKUTHY MIKLÖS Frivol itások és Hitvallások XIII. Az egyetlen metafora feló, 1935 SZM: 1935-ben jelent meg Az egyetlen metafora felé című könyvem, természetesen szintén saját kiadásomban. Ennek a könyvnek mi a háttere? Miféle indítékai voltak? Napló-lapokból áll, egyetlen lendületben, 1934 nyarán írtam óket. Száztizenkét aforizmát, gondolatot, regénytervet, emléket, drámatervet, imádságkommentárt, sok szubjektív élményt tartalmaz, A Metaforát azért adtam ki 1935-ben, tehát egy évvel a Prae megjelenése után, mert sokan azt hitték, hogy én nem is vagyok éló ember, hanem valami homunculus könyvmoly, valami irtózatos szörnyeteg, aki csak tudományokkal, filozófiákkal, matematikával stb. foglalkozik. Mintha Kant Immánuel karikatúrája lettem volna. Mivel ez az ijesztő babona terjedt rólam, gondoltam, hohó, én megmutatom: éló-érzó fiatalember vagyok, nem vagyok laboratóriumban és alkimista kémcsőben elkészített filozófus. Mit jelent a clm? Azt jelzi, hogy: valami végsó összegezés felé. Ahogy Paracelsus az emberi szervezetet, a csillagokat, az ásványokat közös nevezőre hozta, vagy ahogy a modern fizika fel-felbukkanó tendenciája: közös nevezőre hozni a világ minden anyagi jelenségét (az anyag tulajdonképpen energia, az energia tulajdonképpen a térnek valamilyen tulajdonsága ), úgy én művészetnek, teológiának, szerelemnek, életnek, halálnak, mindennapnak, mitológiának, játéknak, tragédiának, bölcsőnek, koporsónak, viccnek, kinyilatkoztatásnak valamilyen összefoglalását akartam nyújtani. A felsorolás nem halandzsa: nálam reális „kontrasztok" A kontrasztokkal kapcsolatban a következőre szeretném felhívni a figyelmet: ha ennyi antinómiát mondok is, arra azért vigyáztam egész életemben, hogy az a gazdagság - ha ugyan gazdagság -, amely gondolkodásomban, műveimben, fantáziámban előfordulhat, tehát ez a tarkaság soha ne legyen olcsó montázs. A montázs az utóbbi időkben ipar lett, mechanikus hülye vurstli-kaleidoszkóp, beledobunk ezt-azt, megrázzuk nos-ezt a hülyegyerek is tudja csinálni. Szóval mindig arra törekedtem, hogy az én szerteágazó centripetális és centrifugális „bohózatom" ne legyen ilyen útszéli montázs, hanem - példát és ideált is mondhatok - legyen igazi sokoldalúság: a 18. század (és a ráadás) Mozart és Haydn opusában, Verdi Falstaff\árt>\ nem Is beszélve, csak éppen örökké bálványozva Azt hiszem, mindnyájan ki nem állhatjuk a svindli-montázsokat, aminek eredménye: köpedelem, röhej, unalom , KL: Miklós, bocsáss meg, hogy közbevágok. Ha már zenei hasonlatot említettél: szemléletedettekintve műveidnek van néhány alapvető motívuma, mint mondjuk a wagneri műveknek, amelyeket ha megismerünk, akkor tudjuk igazán élvezni azt a rengeteg variációt, amelyek, hogy úgy mondjam, bármily vakmerően hangzik, mozarti jellegű fantáziagazdagsággal épülnek rá ezekre a motívumokra. Tehát úgy is fel lehet fogni, hogy egyszerre vagy wagneri és mozarti alkat. SZM: Hát ez Igy nagyon hízelgő és stimmelő is lehet, csak egy kicsit másra gondoltam a sokféle stílus szintézisével kapcsolatban. KL: Mit szólsz ehhez a metaforához: minden művedben visszatér néhány alapvető vezérmotívum, amire építed variációidat. Gondolkodásodnak ezt a „téma és variáció", „fantázia és fúga", „leitmotív és átharmonizálás" jellegét kell legelőször megérteni, mert addig hiába olvassa az ember műveidet, csak a részletekben vész el. 3