Ujabb irányok a német irodalomtörténeti kutatásban [antikvár]

Részlet:A romanticizmustól az új idealizmusig. A romanticizmus a kultúra alapértékeit egyetlen közös elvre vezeti vissza s a kultúrterületek kölcsönhatását és összefüggését tanítja. Ezzel részben előkészíti, részben befejezéséhez juttatja a szellemtudományi diszciplínák (jog- és vallástörténet, történet, germanisztika stb,.) kialakulását. Az olyan nagyszabású szintetikus kísérletek, aminők Aug. Wilh. Schlegel berlini felolvasásai (1802-04) a romantikus költészet antik s középkori alapvetéséről, fejlődéstörténetének román és angol virágkoráról s legújabb fázisáról, Adam Müller drezdai előadásai (1806. Vorlesungen ed A. Salz, München, 1920) a német szellem szerkezetéről, politikai, filozófiai, költői lecsapódásairól bátran szolgálhattak volna kiinduló pontjául egy modern értelemben vett irodalomtudománynak. A nagy romantikus kezdetnek azonban jó sokáig nem akad folytatása. A germanisztika eleitől fogva idősebb testvére, mintája, a klasszika-filológia mellett helyezkedik el, hozzá hasonlóan át akarja fogni a szellemi élet egész területét, sőt kezdetben (Lachmann), de később is (M. Haupt, K. Müllenhoff) egy kézben egyesül vele. A klasszika-filológiának s germanisztikának ezt a közelségét az irodalom szemlélete sinyli meg.