Üzenet 1991. szeptember-október [antikvár]

FELNŐNI ÉS MEGMARADNI AZ ÜZENET HÚSZ ÉVFOLYAMÁRÓL A JUBILEUM ALKALMÁBÓL Már embernek is felnőtt számba vennék. Hát még folyóiratnak! A folyóiratok, kivált az irodalmiak, életkorát ugyanis egészen másképp számítják, mint az emberét. Vannak időszakok, amikor gomba módra teremnek, egymás után indulnak, de kevés él közülük sokáig. Ha emlékezetem nem csal, az egész magyar nyelvterületen csak két nagy hagyományú folyóirat él ma is, a jugoszláviai Híd és az erdélyi Korunk. Az előbbi 1934-ben, az utóbbi 1926-ban indult, de előbbi 4, utóbbi pedig 17 évig objektív", azaz politikai okokból nem jelenhetett meg. Ezzel szemben minden idők legjelentősebb és legrangosabb magyar folyóirata, a Nyugat mindössze 33 esztendőt, azaz évfolyamot ért meg. Ilyen összehasonlításban tehát a húsz évfolyamot megért szabadkai Üzenet nem számít fiatalnak" a magyar irodalmi és kritikai folyóiratok sorában. De nemcsak életkoránál fogva tekinthető felnőttnek" az Üzenet. Kétségtelen, hogy már jó ideje jegyzik a hasonlójellegű folyóiratok között itthon és az egész magyar nyelvterületen. Jó ideje, mondom, mert nem éppen az indulásától kezdve. A jubileumi évfolyam fordulója, úgy vélem, alkalmas pillanat arra, hogy felméijük s néhány példa felmutatásával megkíséreljük méltatni azt a szerkesztőségi koncepciót s azokat a szerkesztői vállalkozásokat, amelyek a folyóirat felnőtté érésének útját egyengették. Hadd kezdjük az indulással. Éveken át tervezgettük, mígnem 1971 szeptemberében megjelent folyóiratunk, az Üzenet első száma" — olvashatjuk (Dér Zoltán tollából) a XI. évfolyam 9. számának bevezetőjében. Tervezték, szervezték, kilincseltek ügyében a szabadkai írók, akik 1947/48 óta, miután a magyar kulturális intézmények székhelyét Újvidékre helyezték, egyszerre úgy érezték, hogy a magyar kulturális központtól távol kerültek, provinciális helyzetbe süly-lyedtek. Megjelent tehát az Üzenet, a szabadkai magyar írók orgánuma a patinás Híd és az avantgardista fiatalok Új Symposionja mellett és után. A szerkesztőség azonban már kezdettől fogva törekedett a munkatársi gárda kibővítésére, hangsúlyozva, hogy nemzedéki hovatartozástól független, irányzatokon kívül és felül kíván állni. Kritériuma kizárólag az esztétikai érték. Persze, ez a koncepció több-kevesebb sikerrel s megalkuvással érvényesült, de az (a folyóirat-szerkesztőség) vesse az első követ az Üzenetre, amelynek sikerült maradéktalanul érvényesítenie célkitűzéseit. Mégis, az Üzenet igen rövid idő alatt megtalálta helyét a vajdasági magyar irodalom égboltja alatt, s ma már elmondhatjuk, hogy nincs a jugoszláviai magyar irodalomnak olyan jelentős alkotója, aki több-keve-sebb rendszerességgel ne közölné írásait az Üzenetben. Hadd emlékeztessünk ezúttal arra, hogy az első nagyobb szerkesztői vállalkozások az ún. tematikus számok voltak, melyek egyfelől örvendetesen kitágították a munkatársak körét, bekapcsolva a hazaiak mellett határon túli kiemelkedő alkotókat is, másfelől a tartalomban gazdag, tudományosan színvonalas füzetek magukra vonták az egész magyar irodalmi közvélemény figyelmét. Különösen jelentőseknek tekinthetjük ilyen szempontból a Kosztolányi-, a Csáth Géza-, a Szenteleky- és a Vuk-emlékszámot. 631 Mi 11 I u 1 ¦ l'vl'ís;^:'