Vallomásaim II. (töredék) [antikvár]

Részlet:"Két évi hallgatás és szünet után elhatározásom ellenére újra fölveszem a tollat. Olvasó, függeszd föl ítéletedet arról, hogy minő okok kényszerítenek reá; csak ha elolvastál, akkor tudsz itéletet mondani. Láttuk, hogy csöndes ifjúságom egyenletes, eléggé kedves életben folyt le, nagy kellemetlenségek és nagy jólét nélkül.Ez a középszerűség annak a heves, de gyönge természetnek volt a munkája, mely kevésbé gyors a vállalkozásban, mint a mily könnyű a csüggedésben; mely kényszerrel jött ki a nyugalomból, de a fáradság és a hajlam visszatéritette oda; és ez a természet, menten a nagy erényektől s még inkább a nagy bűnöktől, - mindig a röst és csöndes élethez vezetvén vissza, melyre úgy éreztem, hogy rá születtem, - nem engedte meg soha, hogy valami nagyot tegyek sem jó, sem rossz irányban. Mily más képet fogok mindjárt föltárni! A sors, mely harmincz évig kedvezett hajlamaimnak, ellenök dolgozott más harmincz évig; és helyzetemnek és hajlamaimnak ez örökös ellentétéből óriási hibákat, hallatlan szenvedéseket látunk majd megszületni s az erélyen kivül minden erényt, mik a balsorsot tiszteletre méltóvá tehetik."