Vár 2017/3. [antikvár]

Ambrus Lajos Mégis végrendelet „A nép, amelyből vétettem, bizonnyal megél " (Magyari Lajos) Zágon felől, hol a bércek fejét gyakran díszíti hókorona, a Kőrösi-domb és a Tölgyes-havas szorításából kibuggyan egy szomjas patak. Ő a híres kovásznál szita- és kalapkötőkért a Köztetőről indulva a kárpáti homokkőbe mélyül, s hogy Kőrös-pataknak mondhassa a világ, alászekerezik; abban mossa lábát - ki tudja, mióta - a vidék dísze, a Hegyláb. Hanem egy pompás völgynyakban, a Zágon felé vezető út mellett, ahol ha az ember nem ügyelt, egy szentre, szitát köttek a hátára, vagy forgácskalapot nyomtak a fejetetejére, ezerötszázkilencvenegytől nemcsak a pataknak, a szita-és a kalappiacáról ismert kis falunak is tisztán csak Kőrös volt a neve. S bizony, ahogyan a mai napig békésen elnyeli Kovászna- a Kőrös-patakot, a csinos, székely falu neve sem változik meg, ha nem ott mosolyog először Csoma Sándorra a Keleten ébredő nap. - Nálunk, az Orbai járásban a fiára, aki már fiatalon elhatározta, hogy felkutatja népe őshazáját, az úton a Nagyenyedi Kollégium felé két magyar forintot költött az édesapa; soha egy petákot se azután - suttogják a felszegi, öreg Cso-ma-diófák. Suttoghatják. Igaz volt. A szülőház Kőrösön, a Felszegen elenyészett. A nagy szülött, a világhírűvé lett keletkutató Körösi Csoma Sándor meg, aki húsz nyelven írt és olvasott, s akit állomáshelyein a művelt világ köldöttei csodálatuk és tiszteletük jeléül gyakran felkerestek, valahol hazájától nagyon messze, a kelet-indiai Dardzsilingben a lámák süket fülébe egy sose hallott, de veretes hangngzásával a régmúltat idéző nyelven végrendelkezett. - Én mindenemet otthon őrzöm - magyarázta elszáradt lehelettel a furcsa idegen, és gyilkos lázálmában is a Nagyút végcélja teljesítésére készült. Kár, hogy ezernyolcszáznegyvenkettőben a szomorú hírrel egész Háromszéken végig sepert a Nemere: - A halál nagy úr! - vihogta Kelet kóbor szelleme a felszegi, öreg Csoma-diófák fülébe is Kőrösön. A nagyutas a Nagyhegyen át Lhaszába akart átjutni, de ő, aki bölcsőhelyét kereste a magyarnak, összeroskadt fáradalmai alatt. A locsogó Muhananda egészségtelen, lápos völgyében maláriát kapott és örökálmát ott alussza a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a hatalmas Kancsendzönga árnyékában. De Zágon alól, amere Mikes óta mutat egy halovány csillag, nem látszik, hogy a Nagyhegyek tövében mindenszentekre gyúlnak-e pislákoló, apró gyer-