Vasvári Pál válogatott írásai [antikvár]

Nemegyszer emlegetjük, mi lett volna, ha a világirodalom olyan nagy óriásai, mint Goethe, Shakespeare, Heine, Tolsztoj huszonhat éves korukban befejezték volna életüket. Az ilyen találgatásoknak az a célja, hogy e párhuzamokban még inkább kidomborodjék Petőfi világirodalmi jelentősége, hatalmas tehetsége és eredetisége. Vasvárinak még huszonhat év sem adódott, huszonhárom éves volt, amikor kezében a Rákóczi szabadcsapat zászlajával elesett a mariseli hegyek között. Huszonhárom év! Kegyetlenül rövid élet az alkotásra, a nagy tettekre, - a halhatatlanság biztosítására. Meglehet, kissé naiv dolog az ilyen méregetés, de nézzük meg, mit alkotott huszonhárom éves koráig Saint-Just, Robespierre vagy Voltaire, gondoljunk arra, mennyi előtanulmány, kutatás szükséges ahhoz, hogy valaki a társadalmi tudományokban új utakat törjön, - s akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Vasvári elméleti munkáiban, önként vállalt történelmi szerepében egy zseniális forradalmár készülődése tükröződött, a korai halál egy kivételes kezdet folytatását akadályozta meg. A kezdet kezdetén abbahagyott mű mégis sokkal több, mint ígéret. Petőfi és Táncsics mellett Vasvári lett a forradalmi-demokratikus ideológia legnagyobb előharcosa hazánkban. Nem volt a szó igazi értelmében újat teremtő gondolkodó. A francia felvilágosodás és az utópista szocializmus mestereinek volt a tanítványa. Nagysága abban van, hogy e forradalmi-demokratikus eszmék világánál elsőnek látott hozzá a magyar történelem forradalmi felfogásának kidolgozásához, s Petőfivel együtt a legmesszebb ment el a demokratikus eszmék és tanítások magyarországi alkalmazásában.