Világirodalom II. [antikvár]

A reneszánsz mint művészettörténeti fogalom a XIX. század első évtizedeinek francia szakirodalmában bukkan fel. Az európai művelődés egyik korszakának megjelölésére először Jules Michelet használja, amikor francia történelmének VII. kötetét Renaissance cím alatt bocsátja ki (1855). Egyetemes történelmi és művelődéstörténeti kategóriaként Georg Voigt (A klasszikus ókor újjáéledése, 1859) és Jakob Burckhardt (A reneszánsz művelődés Itáliában, 1860) híres művei nyomán lett. Azóta a reneszánsz és a hozzá szorosan kapcsolódó humanizmus fogalma állandó tudományos kutatás és hosszú viták tárgya. Döntő jelentőségű a korszak elhatározásának kérdése. Burckhardt a XIV. századra helyezte a reneszánsz művelődés kibontakozását, s az új szemlélet legkorábbi jegyeit Dantéban találta meg, az első igazi humanistának Petrarcát tartotta. Henry Thode (A reneszánsz művészet kezdetei Olaszországban, 1885) az első reneszánsz embert Assisi Ferencben (1182-1206) látta. A polgári kutatás ezek után mindjobban a középkor és reneszánsz korszakhatárának elmosására törekedett, hogy haladó jellegének roppant jelentőségét csökkentse, holott Engels már 1878-ban rámutatott: "Ez volt a legnagyobb haladó irányú átalakulás, amelyet az emberiség addig átélt."