Villon balladái Faludy György átköltésében [antikvár]

Részlet a könyvből:Ballada a senki fiárólMint nagy kalap, borult reám a kék ég, és hű barátom egy akadt: a köd. Rakott tálak között kivert az éhség, s halálra fáztam rőt kályhák előtt. Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, s szájam széléig áradt már a sár, utam mellett a rózsák elpusztultak, s lehelletemtől megfakult a nyár, csodálom szinte már a napvilágot, hogy néha még rongyos vállamra süt, én, ki megjártam mind a hat világot, megáldva és leköpve mindenütt. Fagyott mezőkön birkóztam a széllel, ruhám csupán egy fügefalevél, mi sem tisztább számomra, mint az éjjel, mi sem sötétebb nékem, mint a dél. A matrózkocsmák mélyén felzokogtam, ahogy a temetőkben nevetek, enyém csak az, amit a sárba dobtam, s mindent megöltem, amit szeretek. Fehér derével lángveres hajamra, s halántékomra is az ősz feküdt, és így megyek fütyülve egymagamban,megáldva és leköpve mindenütt.