Vörösmarty Mihály munkái VI. [antikvár]

Részlet: "A lángész, mondják sokan, nem szorult törvényre s korlátra, az maga alkot műveket, melyekből mások szabályokat s törvényt vonhatnak el." Ez nem egészen áll; mert ha a lángész nem követ is mindig másoktól szabott s kivált aprólékos s részletes törvényeket; de bizonyosan követ olyakat, melyeket éles látással a természet-, élet- s művilágból (fő helyet adva ezek közt a mások által gyüjtött tapasztalásoknak) szemelt ki magának; csakhogy a lángésznél ezen törvények gyakran egyetlen egy merész körültekintés felfogásai, elméjében mintegy meghonosulnak, annak részeivé válók; nála többnyire törvény és mű , mint a teremtésben, egyszerre születik, s új dolgokhoz képest újra módosulva, ez amannak rendező szellemétől nem annyira szabályozva, mint megihletve van. A lángészt e felett az is bélyegzi, hogy míg más ovakodva lép, nehogy törvénybe ütközzék, ő szabadon s erőltetlenül mozog a korlátok között, hasonlólag a művész lejtőhöz, ki bekötött szemmel is könnyen s akadatlanul eljárja tánczát a nélkül, hogy a körűle szabadtosan kirakott tojások közül csak egyet is érintene. S ez már így is sokat jelent, de korán sem azt, hogy a lángész minden előzmények nélkül lett volna, a mi lőn. A lángésznek szinte táplálatot kell vennie e kivűle álló dolgokból, kora nemzete, köre szelleméből, ízléséből, divatjaiból s irott, nem irott, de fennálló szabályaiból azon műágnak, melyben dolgozik..."