XXIII. Madách Szimpózium [antikvár]

A Madách-kutatásban, az előző évhez hasonlóan a 2015-ös évet sem nevezhettük eseménydús évnek; a szokásos megemlékezések mellett társaságunk ülésszakai voltak a legemlékezetesebb órák, illetve napok. A régi, egész napos ünnepségek mára átadták a helyüket a néhány órás, egy napszakon belül megvalósítható rövid programoknak, a Madách Szimpóziumokon pedig a régebben megszokott kétnapos rendezvényre már csak kétévente vállalkozhatunk. Az irodalom nem elég látványos, nem is szólva az irodalomtudományról; inkább kiállításokra van pénz szerte a világban. A maradandóság mint érték, kiveszőfélben van Európában. Úgy gondolom, ennek ellenére nincs okunk panaszra, hiszen a fiatalok tartósnak ígérkező aktív jelenléte a rendezvényeinken sokkal fontosabb, mint az, hogy hány kiadványunk jelenik meg egy évben, vagy hogy milyen vastag lesz egy-egy szimpózium-kötet. Miközben a kiállításmegnyitók és megemlékezések egyre gyakrabban nyugdíjastalálkozók képében jelennek meg, addig nálunk, társaságunk új vezetésének köszönhetően, megfordulni látszik egy két évtizedes rossz hagyomány: már nemcsak azok jönnek el a szimpóziumokra, akik öt, tíz vagy tizenöt évvel korábban is köztünk voltak, és nem is csak azok, akikkel tavaly még nem találkoztunk és valószínűleg jövőre sem fogunk, mert egyszeri alkalomnak tekintették a részvételüket, hanem egyre többen olyan fiatal kutatók is, akik ugyan nemrég kapcsolódtak be a tevékenységünkbe, de évről évre, sőt, olykor félévről félévre mindannyiunkat megörvendeztetnek a jelenlétükkel, és akik remélhetőleg így tesznek majd akkor is, amikor már középkorúak lesznek.