Bővebb ismertető
„[...] Mint a tanár a tanítványai közt, az író a közönsége közt szórja szét a lelkét, ahogy a mély források vizét szórja szét a kertben a szökőkút gyűjtőmedencéje - ilyen gyűjtőmedencéhez lehet hasonlítani az írót is, kinek feladata az, hogy kortársai között szertehintse a nemzeti lélek mélyén rejlő források folyton üdítő és tápláló csöppjeit. S úgy kell tekintenem azt a meghitt és kitüntető szeretetet is, amely itt most fogad, mint ami voltaképp nem nekem szól, hanem (annak a nemzeti) léleknek, amely az íróban él, amelynek az író csak gyűjtőmedencéje és szórókútja. így tudom és merem elfogadni (s nem is szónoklattal akarom megköszönni, a kicsi és hiú egyén szerénykedő vagy hetyke szavaival, hanem avval a legjobbal, amit kaptam, és amit adni tudok, versekkel, amelynek szavai talán messzebbről jönnek és messzebbre hangzanak)." (Részlet Babits Mihály 1929 novemberében, az Újpesti Közművelődési Körben tartott előadásának bevezetőjéből)