A bűnüldözés mesterei és lovagjai [antikvár]

Miért írtam ezt a könyvet? Sl/J ár négy évvel ezelőtt is tudtam, hogy létezik a Budapest Tele-// í vízió, s ha nézni szeretném, televíziókészülékem hányas számú ^—r csatornájára kell kattintanom a távkapcsolón. Miként azon a vasárnapon is, amikor éppen Kemény Gyuri barátom, a kőkemény igazságot köntörfalazás nélkül tartalmazó Fullánk című lap szerkesztője, főszerkesztője és kiadója a televízióban is Fullánk nevű műsorát vezette. Kemény Gyuri barátomat újságíróként, lapszerkesztőként, főszerkesztőként és íróként egyaránt becsültem, televíziós műsorvezetőként azonban most láttam először. Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Ugyanaz a Kemény Gyuri maradt, ahogyan őt az újságíró szakma megismerte és elismerte. Kritikus hangvételű, szókimondó és bátor. Ha valaki, akkor ő igazán képes volt epébe mártott tollal írni azokról is, akikről rajta kívül csak páran. Ne tartsanak az olvasók szerénytelennek, ha újságíróként, rádióriporterként és dokumentumriport könyvek szerzőjeként én is ez utóbbiak közé tartozónak érzem magam. Gyuri most az élő adásban sugárzott Fullánk műsorvezetőjeként éppen a vendégével beszélgetve szurkálta a „fullánkját" azokba, akik szerintem megérdemelték volna, hogy egy királykobra marjon beléjük. Mielőtt véget ért a műsor, megértettem, hogy a Gyurka által írt és szerkesztett, s havonta egyszer megjelentetett Fullánk után kapta a címét. Arról viszont a távoli Clevelandban élő barátomtól, Faragó Ernőtől értesültem napokkal később, hogy az ottani magyarok is kapkodnak érte. Mégsem hívtam fel Kemény Gyurit sem aznap, sem más napokon, hogy gratuláljak neki, mert tartottam attól, hogy hízelkedésnek veszi. A véletlen - vagy talán az „odaát" már születésemkor megírt sorsom - azonban nemsokára újra pártfogásába vett, amikor a Rákóczi úton, Gyurkával szembekerültünk egymással. Ekkor említettem neki, hogy láttam az egyik műsorát. - Milyen volt? - kérdezte tőlem, s nem az udvariasság mondatta velem, hogy nagyon jó. Néhány percig még eldiskuráltunk egymással, s azzal köszönt el tőlem, szívesen venné, ha a Fullánk soron következő egyik műsorának a vendége lennék. 2004. január 15-én jött el ennek az ideje, s miután Gyurka bemutatott a nézőknek, hangsúlyozva azt is, hogy 1988-ban történt nyugállományba vonulásomig a Magyar Rendőr (a Belügyminisztérium képes hetilapja) bűnügyi rovatvezetője voltam, nyomban a tárgyra tért. Természetesen a magyar rendőrségről esett szó közöt-