A gyermek jogainak érvényesülése Magyarországon a nemzetközi egyezmény tükrében [antikvár]

ELŐSZÓ A gyermek minden emberi közösség gondolkodásának és szeretetének középpontjában állt. Erre biztosan következtethetünk az állatvilágban is fellelhető ivadékgondozás! viselkedés nyomán. A gyermek, az utód az ember reprodukciójának biztosítéka és záloga is egyszerre. Természetes tehát, hogy a mindennapi élet szintjén, a közgondolkodásban a gyermek sorsát, viszonyait mély érzelmi jellegű társadalmi, erkölcsi normák szabályozzák. A társadalom kisebb-nagyobb közösségei a védő- és óvóintézkedések egész sorát állították nemcsak a gyermek testi épsége, egészsége, de szellemi fejlődése érdekében is. A társadalmi viszonyok fejlődése, a mindennapi élet líjabbnál újabb alkalmai közepette a társadalmi, erkölcsi jellegű szabályozás már nem tudta betölteni szerepét: a gyermek megóvását, személyiségfejlődésének biztosítását. Az összetett társadalmi élet olyan jogszabályok megalkotását igényelte, amelyek a változó körülmények között is a normái segítségével kötelezettségeket írt elő, megsértésüket pedig szankcionálta. A gyermekről való gondoskodás jogi szabályozásának középpontjában hosszú időn keresztül a szülő, a felnőtt állt. Neki voltak jogai a gyermek felett, ő tartozott "tartási", "felügyeleti", nevelési kötelezettségekkél. A gyermek jogainak deklarálása csupán a második világháborút követően történt meg. A Gyermek Jogairól Szóló (1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett) Egyezmény először emelte törvényerőre hazánkban a gyermek jogait. Az Egyezmény biztosíték arra, hogy a gyermek ügyeivel foglalkozó döntéshozók, jogalmazók ne szubjektív, érzelmi beállítódás és belátás alapján döntsenek a gyermekről, hanem törvényes rendelkezések szerint.