A gyilkosok közöttünk járnak [antikvár]

Simon Wiesenthal könyve több mint húsz évvel azután jelent meg, hogy a koncentrációs táborok hamvasztókemencéinek tüze kialudt; akkor jutott az olvasó kezébe, amikor közeledett a háborús bűnök elévülésének határideje. E könyv a nyugtalanság, az igazságérzet, a fasiszta kegyetlenkedések leleplezéséért, a népharag elől megmenekült hóhérok elfogásáért, törvény elé állításáért és elítéltetéséért folytatott fáradhatatlan harc jegyét viseli. A gyilkosok közöttünk járnak vészkiáltás; állandó éberségre hív; vitathatatlanul bizonyítja a lelkiismeret ébrentartásának szükségességét, arra figyelmeztet, hogy ha a tudat alszik, szörnyek születnek. E könyv szerzője fogolyként nem kevesebb, mint tizenkét haláltábort járt meg; csakis a csodák sorával magyarázható, hogy életben maradt e "pályafutás" után. Sorstársainak nagy többsége a háború után nem kívánt egyebet, mint felejteni, minél távolabb kerülni a szörnyűségek színhelyétől, megszabadulni a kegyetlenkedések emlékétől. A kezdeti időszakban a bűnösök felkutatása másodrendű szerepet játszott; az áldozatok fellelése volt a legfontosabb teendő. Azoknak a lajstroma, akik eltűntek, s akikről nem lehetett bizonyosan tudni, meghaltak-e, vagy túlélték a szörnyű mészárlást, közvetlenül a háború után több mint tizenkét millió nevet ölelt fel. Akkoriban igen kevesen gondoltak elsősorban a bosszúállásra; az igazságtevést az emberek kizárólag a felszabadítókra, vagy a megszálló erőkre bízták.