A lakók és bérbeadók joga [antikvár]

Immár több mint 40 éve, hogy a »Lakbérleti jog és eljárás« című, a magyar bérleti jog egész anyagát és addigi bírói gyakorlatát felölelő monográfiát dr. Graber Károly barátom és kartársam társaságában megírtam és kiadtam. Ez a kézikönyv, mely az Athenaeum kiadásában 1901-ben már mint testes jogi munka látott bővített második kiadásában napvilágot, sokáig az egyetlen forrása volt bérleti jogunknak és benne teljes egészében földolgoztuk a székesfőváros 1885. évi lakásbérleti szabályait is. A világvárossá serdült Budapest már rég kinőtt ennek a stabutumnak kereteiből, amikor a fővárosi tiszti ügyészség mozgalmat indított egy új lakásbérleti szabályzat érdekében, ami azonban 1909-ig húzódott el. Ebben az évben írtuk meg a Rákosi Jenő Budapesti Hirlap ujságvállalata által kiadott budapesti lakásbérleti szabályoké című kisebb kommentáros könyvet. Ekkor azonban már oly élénk volt a bíráskodás a lakásbérleti perekben, hogy ennek a kérdésnek, ha nem is szorosan vett tudományos, de inkább gyakorlati jelenbősége többeket sarkalt az irodalmi megművelés terére. Talán szabad megemlékeznem, hogy az 1909. évi szabályrendelet tervezetének első kritikája e sorok írójából származik, aki 1904-ben a Budapesti ügyvédi Kör megbízásából észrevételeké címen adta közre beható bírálatát és ezen bírálatnak nem egy életbevágó pontban volt átütő sikere az öt évvel később megjelent szabályrendelet szövegében. Csekély 27 évnek kellett újból eltelni, míg a már rég elavult szabályzat helyébe 1936 augusztus elsején életbelépett új statutum került. Bizonyára ennek is vannak előre nem látott hiányosságai, mert az élet folyton fejlődik, de kétségtelen, hogy a legnagyobb gonddal igyekeztek az új rendelet alkotói igazságot teremteni a bérbeadók és lakók ellentétes érdekeinek mérlegelésénél. A mostani szabályrendelet kezdeményezése is messzire nyúlik vissza.