A magánnyugdíjpénztári tagság [antikvár]

BEVEZETES Magyarországon 1998. január l-jétől indult el az új vegyes-finanszírozású nyugdíjrendszer. Hosszú évtizedek óta látható, hogy a magyar ún. felosztó - kirovó nyugdíjrendszer állandó finanszírozási problémákkal küzd, távlatban egyenesen megfinanszí-rozhatatlan. [Megjegyezzük, hogy igen sok Uniós tagállamnak hasonló rendszere van, s ha nagyságában nem is, de ezekben is hozzánk hasonló problémákkal küzdenek.] A felosztó - kirovó rendszer (mellőzve a tudományos megközelítést) igen leegyszerűsítve az jelenti, hogy hónapról hónapra az aktív keresők és ezek munkaadói „adják össze" járulékok formájában az éppen nyugdíjasok havi járandóságát. Ebben a rendszerben nálunk még egy havi tartalék sincs. A felosztó - kirovó rendszer jelenti azt is, hogy vagy a bevételeket kell állandóan a kiadásokhoz igazítani [volt idő, amikor rekordok könyvébe illő, 44 százalékos mértékű munkaadói társadalombiztosítási járulékunk volt], vagy a meglévő bevételekhez kell „igazítani" a kiadásokat [ne tagadjuk: ez a nyugdíjak színvonalának csökkentése különféle „rafinált" módszerekkel, mint például a nyugdíjalap sávos degresszálása, a nyugdíjalapot képező jövedelmek csökkentése, legutóbb az egyéni járulékokkal]. Amikor egyre több nyugdíjasra egyre kevesebb aktív kereső jut [és ez utóbbi nem csak a munkanélküliség miatt van így, hanem egyre kevesebb leendő kis járulékfizető is születik!], a politika másik lehetséges eszköze: a nyugdíjkiadások elhalasztása! Vagyis nem más, mint a nyugdíjkorhatár emelése. Ez azonban kétélű fegyver, óvatosan kell vele bánni, mint ahogy bántak is vele! A korhatár emelése már a kora kádári rendszerben is napirenden volt (ugyancsak financiális gondok miatt). Magyarországon úgy alakult, hogy a nyugdíjkorhatár nemek szerint eltérő volt, (fő szabályként) a nőké 55, a férfiaknál 60 év. Kezdetben azzal kísérleteztek, hogy nők 55 éves korhatárát emeljék fokozatosan a férfiak 60 éves életkorára. A férfiak csak „csendesen szemlélték" az e tárgyban megszületett törvényeket, ám a dolog úgy volt kieszelve, hogy a korhatáremelés fokozatos legyen, az közvetlenül pár évvel a nyugdíj előtt álló „lyányokat" sohasem érintette! Elvileg tehát mindig csak azt a fiatalabb korosztályt, aki még füle botját sem mozgatta nyugdíját illetően. Igen ám, de négyévente akkor is voltak választások (legalábbis akkor is így hívtuk), s ilyenkor előtte mindig el lett halasztva az emelés, ügy, hogy az megint csak egy-gyel fiatalabb generációra vonatkozzék. Minden évben új törvény, végül a női korhatár emeléséből semmi sem lett, mindenki ment nyugdíjba változatlanul 55 évesen. Végezetül jött az 1997-es esztendő, amikor már a férfiak sem „szemlélődtek csendesen"! Ekkor már a férfiak és nők korhatárának fokozatos emelése volt napirenden, egyformán 62 évre. [Zárójelben jegyezzük meg, hogy e korhatár emelésével 2008. december 31-el zárul le egy átmeneti időszak, most már férfinak és nőnek egyaránt 62 év a felemelt nyugdíjra jogosító korhatára, bár jelenleg is, és még hosszú időn át továbbra is el lehet menni ennél fiatalabb életkorban ún. előrehozott öregségi nyugdíjba, bár egyre szigorodó feltételek mellett. Ha már úgyis a zárójelen belül vagyunk: kár lenne tagadni, folyik a háttérmunka a nyugdíjkorhatár további emelése tekintetében is.]