A modern bűnözés I. (töredék) [antikvár]

A jó Isten minden teremtménye között legérdekesebb az ember. Az ember a maga csodálatos és kifürkészhetetlen lelki és szellemi tulajdonságaival, nagyszerüségeivel és eltévelyedéseivel. Nincs érdekesebb és izgatóbb élmény, mint bepillantani az emberi lélek titkaiba s nincs nagyszerübb és egyben megoldhatatlanabb feladat, mint megismerni az embert. Ki merné állitani, hogy ismeri az embert? De hát ki ismeri önmagát? Ki állíthatja önmagáról, hogy mindig tudta, miként fog cselekedni s mindig ugy cselekedett, ahogy előre elgondolta? Kinek lelke nem szolgált váratlan meglepetésekkel? S ha ez igy van, hogy akarunk mások lelkében olvasni s hogyan mondhatjuk, hogy ismerjük az embert, ha önmagunkat sem ismerjük? Nem, önmagunkat sem ismerjük, az embert sem ismerjük! Néha sikerül bepillantanunk az emberi lélek mélységeibe, egészében azonban érthetetlenül és tehetetlenül állunk az emberi lélek zárt ajtaja előtt, honnan egyforma titokzatossággal száll ki az erény és a bűn. Mert a bűn ép ugy hozzátartozik az emberi lélekhez, mint az erény. Sokszor szinte megdöbbentően megférnek egymás mellett. Nagyszerü lelkek és szellemek, az erény és becsület mintaképei lepnek meg bennünket néha a bűn legsötétebb eltévelyedéseivel s viszont a bűnből élők nem egyszer a legtisztább s legnemesebb érzésekre képesek. A bűnt tehát mindig azon a szemüvegen át kell néznünk, hogy az senkitől sem idegen.