A terror hétköznapjai [antikvár]

BevezetésMiniszter úr! Kétségtelen, hogy az elkövetett törvénysértéseket előbb-utóbb orvosolni kell! Szeretném, ha ez mielőbb megtörténne, mert ez nemcsak az én számomra, de minden bizonnyal a közösség számára is hasznos lenne."^ - írja egy törvénysértő perben elítélt ember, Vócsa Ferenc 1968 júniusában az igazságügy-miniszternek. Vócsa Ferenc a levéltári iratok tanúsága szerint semmilyen választ sem kapott beadványára. Annak sincs nyoma az iratok között, hogy 1989 után a bíróság kimondta volna ítéletének semmisségét. Azóta sem történt meg a jogi felelősségre vonás azokkal a jogsértő perekkel kapcsolatosan, amelyeket az 1956-os forradalmat követő megtorlás eszközeként indítottak meg. A magyar történelem talán legsúlyosabb következményekkel járó politikai leszámolása azóta is kizárólag a történelmi elemzések tárgya. Nehéz választ találni arra a kérdésre, miért csak a történelemkönyvek lapjain megjelenő, távoli múlt az 1956-ot követő megtorlás története az 1989 utáni magyar társadalomnak. Miért nem volt eddig politikai szándék és akarat a jogi felelősségre vonás jogszabályi hátterének megteremtésére? Miért nem került szóba az 1956 és 1963 közötti politikai irányítók, valamint az utasításokat végrehajtó bírák és ügyészek jogi felelősségének megállapítása? Az 1989 és 1991 között meghozott, úgynevezett semmisségi törvények felemás megoldást hoztak. A törvények szellemisége továbbra is a törvénysértéseket elszenvedők, vagy pedig egyenes ági leszármazottaik feladatává teszi, hogy fellépjenek saját érdekükben. A jogalkotókban fel sem merült, hogy a jogszolgáltatási szervek által elkövetett törvénysértéseket az államnak hivatalból kellene orvosolnia. Akik pedig valami oknál fogva nem tudtak (tudnak)