A történelem és a jog határán [antikvár]

Már 3 éve, hogy a legyőzhetetlen kór elragadta az élők sorából a tudós történészt, levéltárost, a jó barátot, Kállay István professzort. Őt, aki még halála előtt két nappal - tudatában annak, hogy gyógyíthatatlan beteg - szakmai tanácsokat adott, akinek még ekkor is tervei voltak az oktatás és a tudomány terén. Azt az embert, aki nélkül a Bölcsészkar Piarista közben lévő régi-új vagy új-régi - ki tudja ezt igazából - épületének II. emelet vesztett hangulatából. Ezen emelet azon sarkában, ahol a Történelem Segédtudományai Tanszék volt, nem lehetett úgy elmenni, hogy vidám szót, baráti mosolyt ne kapott volna akár oktató vagy más dolgozó, akár hallgató a nagyon népszerű egyetemi tanártól. Jellegzetes nevetése sokszor jel volt arra, hogy menjünk, mert valami jó anekdotát, a történész társadalomban megtörtént vidám történetet fogunk hallani, ami az oktatás-kutatás órái közben pihentetően hatott mindenkire. Ezt a módszert alkalmazta előadásai és szemináriumai alatt is, aminek magas színvonala mellett ez is vonzereje volt, és hozzájárult ahhoz, hogy mindig nagyszámú hallgatóság járt óráira. Ha szakmai tanácsért fordultunk hozzá, akkor is élcelődve, humorosan kaptunk tőle bölcs válaszokat. A Kiskunságban, Fülöpszálláson született 1931. június 16-án. Édesanyja polgári iskolai tanárnő, édesapja tanító volt. Sokszor mondta, hogy szülei szociáldemokraták voltak (édesanyja Kéthly Annához állt közel), ami miatt 1949 után nehézségeik adódtak. Édesapja a kárpátaljai Perecsenyből származott, ahová először és utoljára 1993-ban jutott el Kállay professzor, amire az általa szervezett Habsburg Ottó látogatás alatt került sor.