A vizuális művészetek és a jog [antikvár]

1. Bevezetés 2019 decemberében lárott napvilágot a Médiatudományi Intézet Médiatudományi Könyvtárának 37. kötete A vizuális művészetek és a jog 1. A képzőművészet szabályozása címmel. A tanulmánykötet a képzőművészetet, pontosabban a képzőművészeti alkotásokat, az alkotóikat és a művekkel kapcsolatos jogviszonyokat érintő normahalmaz átfogó elemzésére vállalkozott a hasonló típusú kutatások módszertanát követve: a dogmatikai felvezetések (a művészet, ezen belül a vizuális művészet fogalma, a művészet és a jog érintkezési pontjainak kijelölése, a művészeti élet szabadsága) után az egyes jogterületek képzőművészetet érintő rendelkezéseit dolgozta fel. Ily módon külön fejezetek foglalkoznak a művészet polgári jogi, szerzői jog, örökségvédelmi, büntetőjogi, médiajogi és iparjogvédelmi vonatkozásaival, összhangban azzal, hogy ezek több jogág forrásvidékéről eredeztethetők. Másként fogalmazva, a vizuális művészetek - ellentétben az audiovizuális szektorral - nem rendelkeznek behatárolt szabályrendszerrel, következésképpen az azokat érintő jogszabályokból nem állt, nem állhatott össze egy önálló ágazati törvény. A szabályozási „deficit" által kijelölt vizsgálati módszertan segítségével az előző kutatás a képzőművészetnél tágabb körben, vagyis esetenként a művészet egészére kivetítve analizálta a kapcsolódó alkotmányjogi alapvetéseket, az igencsak speciális szerzői jogi szabályokat vagy a műalkotások „sérelmére" elkövetett büntetőjogi tényállásokat. Ez a tágabb kitekintés is rávilágított arra, hogy a vizsgálódás nem állhat meg a képzőművészetnél, szélesebb spektrumban érdemes továbbgondolni a vizuális művészetek jogi környezetét. Az első kötet címválasztása már előrevetítette a kutatás folytatását, továbbvitelét a képzőművészeten túli vizuális alkotások irányába. A dolgozat azzal a gondolattal zárult, hogy a műfaji határok elmosódása, továbbá a vizuális műfajok esetenként eltérő jogi környezete miatt sem lehetett vizsgálni a művészet területén valamennyi vizuális műfaj, művészeti forma szabályrendjét. Az analízis nem terjedt ki többek között a fotóművészetre, az építőművészetre, az alkalmazott művészetekre vagy a műszaki létesítményekre, és csupán jelzésszerűen, a képzőművészethez való szoros kapcsolódása okán tért ki az iparművészeti és az ipari tervezőművészeti alkotások szerzői jogi és iparjogvédelmi (formatervezési mintaoltalom, védjegyoltalom) sajátosságaira. A vizuális művészetek további és újabb területei joggal vetették fel a megkezdett munka folytatásának lehetőségét és szükségességét, az első részből kimaradt vagy még feltáratlan területek jogi specialitásainak feltérképezését. A vizuális művészetek alapműfajainak klasszikus hármasa, a képző-, a fotó- és az iparművészet mellett az építőművészet az a művészeti ág, amely piaci súlyánál fogva is kiemelt jelentőséggel bír. Részben ennek tudható be, hogy e terület szakirodalma meglehetősen gazdag, és elmélyült munkát kínálnál a jogi kutatatás számára is. Ennek során nem hagyható figyelmen kívül, hogy az építőművészet az épített környezet alakítása révén nemcsak művészeti ág (alkalmazott művészet), hanem mérnöki tudomány is, arnelynek kérdéseivel itt nyilvánvalóan nem foglalkozunk. A festészetet, a szobrászatot vagy az építészetet szemügyre véve úgy tűnhet, mintha társadalmi, gazdasági, jogi és intellektuális presztízsük messze alulmúlná elért eredményeiket és hatásukat, ezért is tartjuk fontosnak a téma más, ezúttal jogi szempontból történő vizsgálatát. A fent említett vizuális műfajok mellett létezik még egy folyamatosan duzzadó halmaz, amely a vizualitáson alapul és az emberi kultúra részét képezi, de nem sorolható a vizuális