Államtan [antikvár]

Az államtan a pozitivista államelmélet német eredetű változata (Staatslehre), amely az államtudománynak a XIX. Században végbement differenciálódása során önállósult. Klasszikus rendszerének kidolgozása Jellinek nevéhez fűződik, aki abban következetesen érvényesítette a pozitivista tudományfelfogás szempontjait, s ezen belül a jogi és szociológiai államfogalom megkülönböztetését. Ennek megfelelően az általános államtan (Allgemeine Staatslehre), mint az állami jelenségeket megalapozó tudomány, államjogra (Staatsrechtslehre) és társadalmi államtanra (Soziale Staatslehre) tagozódik. Az előbbi az állam jogi természetét és alapfogalmait hivatott megvilágítani, az utóbbi az államot mint társadalmi alakulatot a maga totalitásában vizsgálja. A II. világháború utáni évtizedekben az államtan - R. Zippelius, F. Ermacora, R. Herzog, M. Kriele, Th. Fleiner-Gerster, R Temthaleer és F. Koja munkásságának eredményeként - Németországban és Ausztriában is megújult. Egyfelől magába olvasztott sok szociológiai, politológiai és filozófiai ismeretet, másfelől pedig részletesen tárgyal számos alkotmánytani problematikát. Az angol-amerikai társadalomtudományokban az államtan sosem honosodott meg. A terrénumába tartozó jelenségeket a kormányzástan, a politológia, a politikai szociológia, a politikai filozófia és az alkotmánytan tárgyalja. Az államtan - módszertani szempontból - ma is vegyes elveket követ, ugyanis az állami jelenségeket az őket kondicionáló jogi-társadalmi és politikai környezetben úja le. Koncepcióiban ötvözni kívánja az állammal foglalkozó különböző tudományok szempontjait és eredményeit, így a történeti, a rendszertani, az összehasonlító, a fogalomelemző, a jogi-dogmatikai és a szociológiai módszereket alkalmazzák. E tudomány XX. századi fejlődését döntően az utóbbi kettő - a jogi és a szociológiai módszer - határozta meg.