Az illetékjogszabályok kézikönyve [antikvár]

Illetéket és adót már eleink is fizettek, bizonyára nem túlságosan nagy lelkesedéssel. Ezt a tényt az is igazolja, hogy a száz esztendővel ezelőtt felállított Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság két osztályban működött, melyek közül az egyik kizárólag az illeték- és adóügyekkel, míg a másik az összes többi közigazgatási üggyel foglalkozott. A közigazgatási határozatok közül néhány pénzügyi határozat, így az illetékügyben hozott döntés már az 1883. évi XLIII. törvénycikk alapján is megtámadható volt, azonban az illetékhatározatok széles körű megtámadásának jogi lehetőségét csak az 1896. évi XXVI. törvénycikk teremtette meg. A magyar illetékrendszer alapjait egyébként az 1850. évben kelt Császári Nyíltparancs fektette le. Csak 1882. évben készült el az akkor érvényben volt illetékügyi jogszabályok hivatalos összeállítása, melyet az évek során több ízben módosítottak. Részletes törvényes szabályozást nyertek a vagyonátruházási illetékek az 1920. évi XXXIV. törvénycikkben. Ez a törvény az ingatlanoknak, ingóknak, vagyonjogoknak és értékeknek haláleset folytán bekövetkezett átszállása után az örökhagyóhoz való rokonság foka és az örökség nagysága szerint kapott tiszta érték alapján 1-55%-ig terjedő örökösödési illetéket, ugyanilyen tárgyaknak és értékeknek élők közötti ingyenes átruházása után hasonló alapon és mértékben ajándékozási illetéket, ingatlanoknak, ezek haszonélvezeti vagy használati szolgalmának akár ingyenes, akár visszterhes megszerzése után pedig a tárgy teljes értéke alapján ingatlanvagyon-átruházási illetéket rendelt leróni. Az illetékjog fejlődését megtörte a II. világháború és a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság 1949. évben történt megszüntetése. A rendeleti szabályozást csak 1986. július 1. napjától váltotta fel törvényi szabályozás, mivel ekkor lépett hatályba az 1986. évi I. törvény. Az illetékjog fejlődésének újabb állomását jelentette az 1990. évi XCIII. törvény megszületése, amely módosításokkal jelenleg is hatályban van. A közteherviselés alkotmányos elvéből fakadóan az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás érdekében kénytelenek vagyunk tehát alkalmanként illetéket fizetni. Ahhoz, hogy közteherviselésünk valóban arányos és indokolt mértékű legyen, meg kell ismernünk az idevágó jogszabályok tartalmát, az illetékhatóság és a bíróság gyakorlatát.