Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya [antikvár]

Előszó „Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya" c. kötet elsö hangzásra is ambiciózus. Ilyen kiadványnak, ha a mondanivalója hü akar maradni a címéhez, számos jogterületet kell érintenie. Az érdeklődő olvasó tehát kíváncsian, várakozón tekint a kötetben foglalt témák elé - és nem csalódhat. A tanulmányok a jogtudomány olyan széles spektrumán ívelnek át, amely még ilyen ambiciózus cím mellett is lenyűgöző. Helyet kap a kötetben a polgári jog számos aspektusa a szerzői jogtól a devizahitelekig, a munkajog, a társasági jog, a fogyasztóvédelmi jog, a büntető anyagi és eljárásjog, a közigazgatási jog, a versenyjog, a sportjog, a környezetjog és az adójog, de szó esik alkotmányos identitásról, művészeti szabadságról, intézményi együttműködésről, az egyenlő bánásmódról és a jogi kultúráról is. Valójában azonban ez a sokszínűség a téma sajátja. Az Európai Unió ma már tagállamai jogrendszereinek olyan mértékű változását idézte elő, amely alapján bátran kijelenthetjük, hogy az uniós és a nemzeti jogrend viszonya valóban csak ilyen szerteágazóan, számtalan jogterület bevonásával mutatható be. Ez a fejlődés azért tanulságos, mert - legalábbis az én generációm számára - valójában a szemünk előtt zajlott. Az 1960-as évektől az Európai Unió Bírósága - az akkori Európai Bíróság illetve Európai Közösségek Bírósága - ítélkezési gyakorlatában követhetjük ezt a folyamatot. Az Európai Közösséget - amely klasszikus nemzetközi szervezetként indult -így már sui generis formációnak, a nemzetközi jog új jogrendjének tekintjük. Ennek javára az államok - bár szűk, de a klasszikus nemzetközi joghoz viszonyítva mégis szélesebb területeken - korlátozták szuverén jogaikat. Rendkívüli jelentőséggel bírt annak megállapítása, hogy ennek az új jogrendnek nemcsak a tagállamok, de azok állampolgárai is alanyai. Fontos állomás volt annak expressis verbis kimondása, hogy a tagállamok a vonatkozó szuverén jogaikat véglegesen korlátozták, amikor a Szerződésben meghatározott jogaikat és kötelezettségeiket a nemzeti jogrendszerükről a közösségi jogrendszerre ruházták át. Utólagos, egyoldalú aktusok (azaz a hazai jogszabályok) ezzel - vagyis az aldcori közösségi, ma uniós joggal -szemben nem élvezhetnek elsőbbséget. A közösségi jog elsőbbségének elvét a hetvenes évek végén alcképpen fejlesztették tovább, hogy kimondták: a Szerződés közvetlenül alkalmazandó rendelkezései és az intézmények közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai szerves részét képezik a tagállamok területén alkalmazandó jogrendszernek, így egyrészt alkalmazhatatlanná léve a tagállami nemzeti jog közösségi joggal ellentétes rendelkezéseit, másrészt megakadályozva a közösségi normálclcal összeegyeztethetetlen, új nemzeti jogalkotási aktusok érvényes létrehozását.